Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: Az Andrássy Gyula Gépipari Technikum

Létrehozva
Az Andrássy Gyula Gépipari Technikum jogelődintézménye volt a „Magyar királyi állami fa- és fémipari szakiskola”, amely 1912-től létezett.
Kép

Ezt az épületet viszont egy budapesti mérnök tervei alapján 1927-re építette fel Árva Pál építőipari vállalkozó. A város által adományozott telken először a műhelyépület készült el, ahol 1925-től folyt elméleti és gyakorlati képzés. A kép érdekessége, hogy 1929-ben adták át a Soltész Nagy Kálmán utca két „nyitóépületét” a Zsolcai kapuban. A kétemeletes szakiskola főhomlokzata már az új utca nyomvonalába esett. Az északi homlokzat is az akkor még csak tervezett, mai Bajcsy-Zsilinszky Endre utca vonalában van. Az intézmény főépülete a második világháborúban hadikórház volt, neve is többször változott.

Kép


(Tajthy Ákos szövege Dobrossy István nyomán, dr. Sáfrány Gy. József képeslapja, Horváth Csongor fotója)

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.