Ugrás a tartalomra

Heti egy villamosbaleset a miskolci statisztika

Létrehozva
Az MVK  villamosközlekedési igazgatója beszélt a gyakori balesetek okáról, és felvetette, milyen további megoldások lehetnek a problémára a fokozott figyelem mellett.
Kép
Egy korábbi baleset a képen

A várost kelet-nyugati irányban átszelő villamoshálózat nagy utasforgalmat bonyolít: a forgalomban 20-25 jármű vesz részt, az egy nap elszállított utasok száma nagyjából 70-80 ezer fő között van. Csúcsidőben 3-4 percenként, de napközben egyéb időszakokban is 7-8 percenként indulnak a járatok, és még mindig a villamossal a leggyorsabb eljutni A-ból B-be Miskolcon (ez alól csak a kerékpáros közlekedés lehet kivétel).

Ezzel párhuzamosan igaz az is, hogy az autós forgalom drasztikusan megnőtt az elmúlt években, a városban pedig kialakultak olyan közlekedési gócpontok, mint amilyen az Újgyőri főtér, vagy a belvárosban a Szentpáli-Corvin utca kereszteződése és az Ady-híd. Többek között ennek a megnövekedett részvételnek a számlájára írható, hogy gyakoribbak lettek a villamossal történő ütközéses balesetek is.

- A villamosnak a menetrend miatt van egy bizonyos sebességigénye. Emiatt a lámpás kereszteződésekben előnnyel közlekedik: már közeledve jelet küld a jármű a lámpának, és egy programváltással hamarabb kap zöld jelzést. Emiatt dinamikus a tempója, ezt viszont a közlekedés többi résztvevőjének is figyelembe kell vennie – mondta Juhász János, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK) villamosközlekedési igazgatója a Miskolc Televízió Kilátó című műsorában.

- Egy viszonylag gyorsan közlekedő, nehéz járműről van szó, ami nem tudja a balesetet úgy kivédeni, hogy az adott pillanatban elkanyarodik. A miskolci villamosok utasok nélkül 42 tonna önsúllyal bírnak, így megállítani sem könnyű őket, biztonságosan és gyorsan megállítani viszont kifejezetten nehéz. Ez egy országosan jelentkező nagyvárosi probléma. Máshol újdonság lehet a villamosközlekedés, nálunk 126 éves hagyománya van. A megnövekvő személygépkocsis forgalom azonban azt is jelenti, hogy több a friss jogosítvánnyal rendelkező, vagy épp rutintalan sofőr az utakon. A villamossal történő ütközések nagy része abból születik, hogy egy autós nem veszi figyelembe az elsőbbségadási kötelezettséget, vagy nem tartja be a kanyarodási szabályokat. Ezek vezetik magasan a statisztikáinkat. Most a 21. hetében vagyunk az évnek, és az idei 22. villamosbalesetnél tartunk. E szerint hetente van legalább egy baleset.

Kép
Napi szinten komoly forgalmat bonyolít a villamos. Fotó: Juhász Ákos

A villamosközlekedési igazgató arról is beszélt a műsorban, hogyan lehetne hatékonyan elejét venni az ilyen jellegű baleseteknek.

- A város több pontjára tettünk ki figyelemfelkeltő, úttestre belógó jelzőtáblákat a felsővezeték-tartó oszlopokra, illetve néhol figyelemfelkeltő festéssel láttuk el a sínpárt övező gömbsüvegsort, valamint fényvisszaverő prizmákkal igyekeztünk az autósok számára jelezni. Ezek hatására azonban csak minimális csökkenést tapasztalunk a balesetek terén. Ennél hatékonyabb és költségesebb megoldás kellene. Jelen pillanatban az MVK is, mint minden közlekedési társaság az országban, azzal küzd, hogy a saját forrásait megteremtse. Jól jönne, ha számíthatnánk a biztosító társaságokra valamiféle együttműködés keretében: a különböző fényjelzések és változó képű KRESZ táblák segíthetnének a kritikus kereszteződésekben. Ezek azonban költséges megoldások – vetíti elő a lehetséges alternatívákat a balesetek megelőzésére Juhász János.

Ez is érdekelhet

Monstre nyári zenei fesztivál Miskolcon? Nem voltunk elkényeztetve eddig
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
Az elmúlt bő tíz év termése vékonyka, nagy nyári zenei fesztivállal adós maradt Miskolc.
Képgaléria
Rózsafüzér imádság
Rózsafüzér imádság a békéért Miskolcon
Miskolc
Miskolc papsága rózsafüzér imádságra hívott mindenkit a békéért Miskolcon, a Hősök terére október 25-én.
Képgaléria
A MOHU hulladékudvar roadshowja
A jövő a kukában indul: Miskolcon játszva tanították a szelektálást
MiskolcOktatásÉletmódKörnyezet
A MOHU hulladékudvar roadshow-ja Miskolcra is elért, nem is akárhogy. A fenntarthatóságot egy nagy játékká változtatva szórakoztatták a családokat szombaton.