Ugrás a tartalomra

A gombára könnyebb rálelni, mint a vizsgálójára

Létrehozva
A Búza téri piacon szerdán, pénteken és szombaton is elérhető a gombavizsgálat hét és tizenkettő óra között. Utánajártunk, miért csak e szűkre szabott intervallumban találjuk nyitva a város egyetlen gombavizsgálóját.
Kép
Fotó: minap.hu

Néhány évtizeddel ezelőtt a Búza térin kívül a Vasgyári piacon, Miskolctapolcán, a „Bükk kapujában” és egy időben Lillafüreden is bevizsgáltathattuk kosarunk tartalmát. Ezek megszűnésével a gombagyűjtők száma azonban nem csökkent, sőt, szakértői beszámolók szerint térségünkben az utóbbi időben jelentősen meg is nőtt. A vizsgálóhelyek hiányával kapcsolatos panaszok megszaporodásának pedig kellő táptalajt biztosít az a tény is, hogy gombából időnként rendkívül sok terem, így csúcstermés idején a vizsgálók is túlterheltek.

Gombá(s)zni nem holmi „nyelvi” játék

Nem kell messzire vándorolnunk a témában, hogy belássuk: ha szűkülő keresztmetszetben vizsgálunk át nagyobb mennyiséget, akkor növekszik a lakossági mérgezés veszélye. A végzetes kimenetelű kóstolást volna hivatott kiváltani a gomba-szakellenőri vagy korábban szerzett középfokú gombaismerői végzettség, és persze a megfelelő gyakorlat, melyre elviekben bármelyikünk szert tehet.

Kép

Hazánkban a Magyar Mikológiai Társaság mellett számos akkreditált szervezet és magánvállalkozás indíthat tanfolyamot. Nemrég Miskolcon is tartottak ehhez hasonló egyéves kurzust. Ezeken oktatják az árusítható gombák aktuális listáját, a védett fajokat, az árusításhoz szükséges vizsgálati bizonylatokat és azok alkalmazási szabályait is. Egyúttal a mérgező és védett gombák találásakor követendő eljárásról és a gombagyűjtés szakmai-törvényi előírásairól is hallhatunk.
A helyi ismeretterjesztésben élen járó Miskolci Gombász Egyesületet felkeresve megtudtuk, hogy alapvetően nem a gombavizsgálathoz szükséges végzettségűek száma csökkent le – hovatovább, a folyamatos képzés révén évről évre növekszik is. A problémát az affinitás hiányában, a gyakorlatlanságban és a juttatások színvonalában kell kutatni szerintük.

Valahogy csak kivizsgálják – de kik vizsgálják?

– Sokan pusztán tudásvágyból és saját költségeiken végzik el a képzést, de egyébként más területen dolgoznak. Az idősebb generáció tagjai kiöregednek, egészségügyi problémáik vannak, családi feladatokat látnak el, így nem vállalják már a gombavizsgálattal járó felelősséget és kényelmetlenséget – vélekedett lapunknak Béres János, az egyesület elnöke.
Nem meglepő tehát, hogy a szakemberhiány régóta fennálló kihívást képez a Búza téri Vásárcsarnokban is. Pláne úgy, hogy a munkavállalók feladatkörébe a gombavizsgálaton túl további teendők is beletartoznak: nyilvántartásokat vezetnek, elszámoltatási feladatokat látnak el – jóllehet, a lakossági ellenőrzés mindvégig prioritást élvez náluk is. Az üzemeltető mindeközben igyekszik kielégíteni az árusítók igényeit is. Így döntöttek a közelmúltban a heti háromnapos nyitvatartási idő mellett, amit reményeik szerint nemsoká a kieső napokra is kiterjeszthetnek majd.

Kép

– Szerencsés helyzetben vagyunk, mert évek óta egy hűséges gombavizsgálónk van, aki ha visszatér betegszabadságáról, akkor a helyettesítő szakellenőrünkkel immár együtt fognak dolgozni – osztotta meg velünk a Búza téri piacot üzemeltető Miskolci Piac Zrt. részéről Kurucz Péter csarnokvezető, hozzátéve: mindezzel együtt is várják a gomba-szakellenőri vizsgával rendelkező személyek jelentkezését.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.