Ugrás a tartalomra

"Nincs meleg, csak úgy érezzük" - tűzoltók versenyeznek Miskolcon

Létrehozva
Szombaton, kánikulában nyitották meg a 11. Országos Ifjúsági és a 10. Országos Hagyományos Tűzoltóversenyt a Miskolci Egyetemen.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A nemzetközi szabályok alapján lebonyolított versenyen a csapatok tűzoltási akadálygyakorlatokban és váltófutásban mérkőztek meg, a versenyt mintegy félszáz vizsgázott versenybíró felügyelte. A csapatok száma elérte a harmincat, mintegy háromszázötven versenyző érkezett Miskolcra az ország minden részéből.

A programot szombat délelőtt nyitották meg a Miskolci Egyetem sportpályáján. Dobson Tibor, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke elmondta, a meleg miatt embert próbáló a mai verseny, de jó példája annak, hogyan kell felkészülni a tűzoltó hivatásra, és hogyan lehet példát mutatni.

- Itt most alapvetően önkéntes tűzoltók vannak jelen, nagyon bízom abban, hogy a meleg ellenére is megállják majd a helyüket. A melegtől a tűzoltó egyébként sem fél, szoktuk is mondani, hogy nincs meleg, csak úgy érezzük - mondta.

Hozzátette, a tét nem kicsi, hiszen a két nyertes csapat részt vehet a jövő évi nemzetközi tűzoltó olimpián, aminek az olaszországi Trentino ad otthont.

Schaffer László, a Magyar Tűzoltó Szövetség versenybizottságának vezetője mindezt azzal egészítette ki, hogy egy-egy akadály- és stafétapályán mérhetik össze tudásukat a versenyzők. Ezek megfelelnek a nemzetközi szabályoknak. Bár alapvetően atlétikai jellegű a verseny, de a feladatok a mindennapi tűzoltói munkavégzésre, műszaki mentésre hajaznak.

A versenyt a Magyar Tűzoltó Szövetség és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Tűzoltó Szövetség közösen rendezte.

Ez is érdekelhet

Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.
Képgaléria
Ars Sacra - zárógála
Az Ars Sacra fesztivállal „eljutottunk a Titkok Titkáig” Miskolcon
MiskolcKultúraEgyház
Nagyszabású gálával zárult vasárnap este a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál tíz napja a Művészetek Házában, ahol 150 művész közreműködésével szólaltak meg a fesztivál zeneszerző pályázatára benyújtott legszebb művek.
Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.