Ugrás a tartalomra

Pizzát falatozva vitathatjuk meg a részvételi költségvetés részleteit

Létrehozva
A részvételi költségvetés iránt érdeklődőket július 27-én, csütörtök délután várja az önkormányzat és a Dialóg Egyesület a Csengey-kertbe egy közös pizzázásra.

A miskolci önkormányzat és szakmai partnere, a Dialóg Egyesület augusztus 31-ig várja az ötleteket arra, miként lehetne felhasználni a részvételi költségvetés keretösszegét. A témában számos elképzelés és ötlet érkezett az önkormányzathoz,azonban a visszajelzések alapján az is kiderült, hogy vannak, akik bizonytalanok a folyamattal kapcsolatban, vagy nem elég magabiztosak az ötletkezdeményezésüket illetően és támogatásra van szükségük.

Az önkormányzat és civil partnere ezért úgy döntöttek, hogy július 27-én, 17 órától a Csengey-kertben (Csengey Gusztáv utca 10.) megrendezik „A nagy részvételi költségvetéses pizzázást”, amit egy olyan közösségi eseménynek szánnak, amin bárki részt vehet, aki érdeklődik a részvételi költségvetés iránt, vagy esetleg kérdése akad – közben pedig szívesen elfogyasztana pár szelet pizzát, amire a szervezők megvendégelik a résztvevőket.

A közvetlen hangulatú, beszélgetésekre épülő programon a megjelentek két falat között jobban megismerkedhetnek a részvételi költségvetés lebonyolításával, illetve hogy milyen jellegű elképzeléseket várnak a szervezők. Csapatjátékok során megismerhetik a 2022-es ötleteket és lehetőség nyílik az ötletek kidolgozására is. A program nyitott, azonban regisztrációhoz kötött, hogy a szervezők lássák, milyen igények mentén készüljenek. Jelentkezni az ITT található űrlap kitöltésével lehetséges.

Mint arról korábban lapunk is beszámolt, a miskolci önkormányzat 2023-ban is elkülönített 15 millió forintot az éves költségvetéséből, hogy annak felhasználásáról a miskolciak dönthessenek. A több hónapon át tartó, állampolgárok bevonásával, saját ötleteikre épített folyamat végén az önkormányzat a részvételi költségvetés keretösszegéig megvalósítja azokat az elképzeléseket, amelyek a miskolciak szavazatai alapján a legnépszerűbbnek bizonyulnak. A folyamatról részletes leírás található a Miskolci Részvételi Program hivatalos felületén, ahol az ötletbenyújtás is lehetséges.

Ez is érdekelhet

Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.
Képgaléria
Ars Sacra - zárógála
Az Ars Sacra fesztivállal „eljutottunk a Titkok Titkáig” Miskolcon
MiskolcKultúraEgyház
Nagyszabású gálával zárult vasárnap este a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál tíz napja a Művészetek Házában, ahol 150 művész közreműködésével szólaltak meg a fesztivál zeneszerző pályázatára benyújtott legszebb művek.
Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.