Az Európa téri, a Patak utcai, illetve a Hősök terei mélygarázsban azonban az általános rend szerint kell a parkolásért fizet - közölte a polgármesteri hivatal.
Parkolási rend augusztus 20-án
Létrehozva
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. üzemeltetésében lévő felszíni fizető várakozási területeken és a Régiposta utcai parkolóházban 2023. augusztus 20-án díjmentes lesz a parkolás.
Ez is érdekelhet
Fontos tudnivalók a fűtési idény alatti fűtésszerelési munkákról
2024. január 1-jétől új szabályok vonatkoznak a távfűtött épületek fűtési hőfogyasztásának mérésére és elszámolására.
A 26-os belső sávjaiban aszfaltoznak, forgalomkorlátozásokra kell számítani
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti majd az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Szelet és esőt hoz a hidegfront
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.