Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: A görögkeleti ortodox templom

Létrehozva
Kép

Görög templom – áll a régi képeslapon. Az ortodox templomot ábrázoló régi felvétel a Deák térről készülhetett, mindenképpen 1927 előtt, hiszen a képeslapon még nem látható Erdészeti palota ekkor kezdett el épülni. A templomot viszont jóval korábban, 1785 és 1806 között építették Magyarországon, igen ritka copf stílusban. Berendezése is copf stílusú, 18. század végi, műemléki védelem alatt áll.

Kép

A templomban található Közép-Európa legnagyobb ikonosztáza, amely tizenhat méter magas, és nyolcvanhét jelenetet mutat be Jézus életéből. A templomot kelet felé tájolták, mint általában minden ortodox templomot. Az építkezést 1806-ban fejezték be. Kertjéből nyílik a Magyar Ortodox Egyházi Múzeum, ami az ország leggazdagabb ortodox egyházi gyűjteményének ad otthont. A múzeum az egykori görög iskola 1805-ben emelt épületében nyílt meg 1988-ban.

(Tajthy Ákos szövege, dr. Sáfrány Gy. József képeslapja, Mocsári László fotója)

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.