Ugrás a tartalomra

Eldőlt: a DK és az LMP nem támogatja Veres Pált

Létrehozva
Mindezt a pártok a Tudomány és Technika Házában tartott pénteki sajtótájékoztatójukon ismertették. A polgármester szerint a választók majd eldöntik, hogy győztes vagy vesztes szavazatot szeretnének leadni jövőre.
Kép
Fotók: Mocsári László

Az eseményen elsőként felszólaló Gyurcsány Ferenc felidézte: Miskolcon 2019 októberében az ellenzéki összefogás fölényesen váltotta le a Fidesz-KDNP által irányított városvezetést. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke úgy látja, az itteniek akkor jó döntést hoztak, amikor Veres Pál mögé sorakoztak föl. Elmondta: pártja az utóbbi években azonban azt tapasztalja, hogy a regnáló polgármester nem teljesítette korábbi ígéreteit.
 
Az LMP – Magyarország Zöld Pártja képviseletében Schmuck Erzsébet kifejtette: céljuk, hogy a hazai településeken minél erősebb legyen a zöldpolitikai képviselet. A társelnök hangsúlyozta: nem szeretnék, ha Magyarország akkumulátor-nagyhatalommá válna. Azért döntöttek egyebek mellett – taglalta a politikus – a korábban önkormányzati, jelenleg pedig országgyűlési képviselő mellett, mert törekvéseik e tekintetben is találkoztak.

Kép

Hegedűs Andrea szociáldemokrata értékrendű helyi politikát ígért első jelölti beszédében. A miskolci politikus elmondása szerint gyakran azt tapasztalta, hogy a helyiek a jelenlegi városvezetést döntésképtelennek ítélték. Végezetül hangsúlyozta: tudásközpontú beruházásokra, értékteremtő munkahelyekre és érdekképviseletre van szükség Miskolcon.
_______________________________________________________________________________________________
 
A Velünk a Város frakciószövetséget alkotó pártok közül a Jobbik és az MSZP korábban már beállt Veres Pál mögé. Megkeresésünkre a helyi Párbeszéd részéről Göröncsér Zsolt elmondta: pártja mindenképp Veres Pált támogatja, és nem érti, hogy a másik zöldpárt milyen háttéralkut kötött a Demokratikus Koalícióval Miskolcon.

– A Momentum nem kommentálta az elmúlt hónapokban történt, '24-es választásokat érintő miskolci bejelentéseket, így jár el ma is. A városvezetésben végzett közös munka és a meglévő bizalmi viszony miatt Veres Pálra természetes szövetségesünkként tekintünk, ám a pártunk még sem szervezetekkel, sem jelöltekkel nem véglegesített várospolitikai megállapodásokat. Ehhez közel járunk, amint megtörténik, tájékoztatjuk a nyilvánosságot. Minden lehetséges szövetségesünkkel aktív párbeszédet folytatunk, értékek, program és konkrét ügyek mentén történő együttműködésben és a Miskolc érdekében továbbvitt munkában hiszünk – közölte megkeresésünkre a helyi Momentum nevében Szopkó Tibor alpolgármester.

A pénteki DK-s bejelentéshez az alábbiakat fűzte közösségi oldalán hozzá Veres Pál:

"Szeretem azokat a pillanatokat az életben, mikor a dolgok világosan elválnak egymástól. Ez most egy ilyen pillanat. Szerintem nincs az a személyes ambíció, ami fontosabb lehet a közösség érdekénél, és nincs az a pártérdek, ami fontosabb lehet Miskolcnál. A DK helyi vezetői az ellenzéki politikát szeretik, és valóban így van a legjobb esélyük arra, hogy 2024-től Miskolcon is újra ellenzékben legyenek. Ő döntésük, nincs vele dolgom. A választók meg majd eldöntik, hogy győztes, vagy vesztes szavazatot szeretnének leadni jövőre."


 

Ez is érdekelhet

Holttestet találtak Miskolcon
MiskolcBaleset
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.
A Moto-Rock élmény most már mindenkié – ingyenes lesz a fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidő
A zene mindenkié. A motorozás mindenkié. Most pedig a Moto-Rock élmény is mindenkié! A szervezők és a támogatók döntése értelmében a Miskolci Moto-Rock Fesztivál és Családi Hétvége teljes programja ingyenesen látogatható.
Tündöklő – A fény művészete - augusztus 20-án Miskolc belvárosa a kortárs fényművészet színterévé válik
MiskolcKultúra
Kétnapos, különleges vizuális élménnyel várja a látogatókat Miskolc belvárosa augusztus 20-án és 21-én. A Tündöklő – A fény művészete fesztivál során a város ikonikus épületei, terei és közösségi helyszínei új arcukat mutatják meg.
Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
Dánielfy Gergő: Azt a szeretetet adjuk tovább, amit a közönségtől kapunk
MiskolcSzabadidő
Vasárnap este Dánielfy Gergő töltötte meg zenével a Csengey-kertet. A koncert apropóján új korszakról, a dalok mögötti személyes történetekről és arról beszélgettünk vele, hogyan lehet a színpadon kapott szeretetet továbbadni a közönségnek.