Ugrás a tartalomra

Indul a Salkaházi támogatások kifizetése

Létrehozva
Még a héten megkezdődik a Salkaházi támogatások kifizetése - közölte a Polgármesteri Hivatal. A csaknem 29 ezer jogosult nagy része november közepéig megkapja majd a támogatás összegét, körülbelül ötezer szépkorú azonban a Magyar Posta leterheltsége miatt csak december első napjaiban veheti majd kézhez a megemelt, idén már 14 ezer forintos összeget.
Kép
Fotó: Internet (illusztráció)

A Salkaházi támogatást megállapító határozattal együtt, ugyancsak levélben, valamennyi jogosult kap egy kérdőívet is, melynek kitöltői és visszaküldői között értékes ajándékokat sorsolnak ki:

- 200 színházjegyet a 200 éves Miskolci Nemzeti Színház előadásaira

- 125 darab jegyet a 125 éves Herman Ottó Múzeumba.

- 60 belépőt a 60 éves Miskolci Szimfonikus Zenekar koncertjére

- és 40 darab „nagyszülő – unoka” páros jegyet a 40 éves Miskolci Állatkertbe

A juttatás összegének folyósítását idén sem kell külön kérelmezni, azt mindenki automatikusan megkapja, aki megfelel az alábbi feltételeknek:

- A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatósága által igazoltan a szociális vetítési alap tízszeresét (2023-ban 285 000 forint) meg nem haladó havi nyugdíjban, vagy nyugdíjszerű ellátásban részesül,

- betöltötte a 60. életévét,

- Miskolc Megyei Jogú Város közigazgatási területén bejelentett lakóhellyel rendelkezik és a

- Nyugdíjfolyósító Igazgatóság nyilvántartásában szereplő folyósítási vagy levelezési címe is miskolci.

A támogatást hivatalból a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságtól kapott 2023. október 1-jei adatoknak megfelelően állapítják meg, a kézbesítésre a lakcímek (utcanevek) ABC sorrendjében kerül sor.

Aki valamilyen okból mégsem kapja meg a támogatást, kérelmet nyújthat be Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalához. Ilyen ok lehet például az, ha az illető 2023. október 1-je után töltötte be a hatvanadik életévét, vagy aki részére ezt követően állapítottak meg nyugdíjat vagy nyugdíjszerű ellátást.

A támogatás igényléséhez szükséges kérelem ebben az esetben beszerezhető a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán (3525 Miskolc, Városház tér 8.) és a kihelyezett ügyfélszolgálati irodákban (Avasi: Miskolc, Klapka György u. 15-17., Diósgyőri: Miskolc, Árpád u. 4.), vagy letölthető a www.miskolc.hu internetes oldalról. 
A kérelem benyújtható személyesen az ügyfélszolgálati irodákban vagy postai, illetve elektronikus úton. A kérelmek benyújtásának határideje 2023. december 31-e, az ezt követően benyújtott kérelem alapján a támogatás nem állapítható meg - ismertette a városháza közleménye. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.