A forgalmi rend a Dayka-átkötés kivitelezési munkáinak részeként aszfaltozás miatt változik a csomópontban. A munkálatok időtartama alatt a gépjárművek nem hajthatnak be csomópontba.
Diósgyőr irányából gépjárművel a Meggyesalja utcán keresztül lehet majd közvetlenül elérni a Kálvin utcát, a Petőfi utcáról pedig nyugat-keleti irányban a Malomszög utca – Hunyadi utca felé, illetve a Teleki utca – Meggyesalja utca felé terelik a forgalmat.
A belváros felől a Kálvin utcáról az erre az időre a forgalom előtt ideiglenesen megnyitott Rácz György utca – Bartók Béla téren keresztül lehet megközelíteni a Hunyadi János, illetve a Dayka Gábor utcákat.
A lezárás az időjárástól függően november 29-én, szerdán délelőtt 9 és délután 2 óra között, vagy egy későbbi időpontban lesz.
Módosul a forgalmirend-változás időpontja a Dayka-átkötésnél
Létrehozva
A havazás miatt eltolódik az eredetileg ma délelőtt 9 és délután 2 óra közötti időszakra tervezett forgalmirend-változás időpontja a Dayka Gábor – Petőfi Sándor utcai csomópontban.
Ez is érdekelhet
Karbantartást végez az ÉRV, átmenetileg szünetelni fog az ivóvízellátás
Kedden dolgoznak majd a szakemberek.
Fontos tudnivalók a fűtési idény alatti fűtésszerelési munkákról
2024. január 1-jétől új szabályok vonatkoznak a távfűtött épületek fűtési hőfogyasztásának mérésére és elszámolására.
A 26-os belső sávjaiban aszfaltoznak, forgalomkorlátozásokra kell számítani
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti majd az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Szelet és esőt hoz a hidegfront
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.