Ugrás a tartalomra

Ismét felgyúltak az ünnep fényei

Létrehozva
A tavalyi szerény ünnep után ebben az évben az utóbbi évek legnagyobb volumenű adventi programsorozatával készül az önkormányzat városszerte. 
Preview Image
Elkezdődött az adventi programsorozat – Juhász Ákos képgalériája

Ünnepélyes keretek között kapcsolták fel pénteken délután négy órakor az ünnepi fényeket a miskolci belvárosban. Veres Pál, Miskolc polgármestere úgy fogalmazott, nagy örömére szolgál, hogy idén ismét változatos programokkal tér vissza a hagyományos miskolci adventi programsorozat.

– Az energiaválság miatt tavaly csak szerény adventi programsorozatot voltunk kénytelenek szervezni, nehéz szívvel tettük ezt. Már akkor megfogadtuk, hogy egy év múlva akármi lesz, ezt nem fogjuk engedni, ha kell, akkor forintonként fogjuk összeszedni a szükséges forrásokat a méltó adventhez. Szerencsére egy picit levegőhöz jutottunk, úgyhogy most jó szívvel ajánlom mindenki figyelmében idei ünnepváró programsorozatot, mely a legkisebbektől egészen a szépkorúakig mindenki számára tartogat meglepetéseket – mondta.

Az este folyamán fellépett a Bíborszél és Oláh Gergő is, és használható már az Erzsébet téren az elmúlt hetekben felépített jégpálya is. 

A Szent István téren szombaton többek között a Vaga Banda, a Z-Generation, az Ageless, valamint Kollányi Zsuzsi, vasárnap pedig a Kalamajka Bábszínház és Szabó Ádám lép fel. December 3-án Badány Lajos alpolgármester gyújtja meg a város adventi koszorúján az első gyertyát, ekkor a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon kórusa és a Lámpás zenekar ad ünnepi műsort, köszöntőt pedig Estók István iskolalelkész és Ábrám Tibor igazgató mond majd. Emellett az Avason, Diósgyőrben, Görömbölyön, a Jókai lakótelepen, a Kiliánban, Szirmán és a Vologda utcán is meggyújtják az adventi koszorúk gyertyáit a következő hétvégéken.
 

Ez is érdekelhet

Fontos tudnivalók a fűtési idény alatti fűtésszerelési munkákról
Miskolc
2024. január 1-jétől új szabályok vonatkoznak a távfűtött épületek fűtési hőfogyasztásának mérésére és elszámolására.
A 26-os belső sávjaiban aszfaltoznak, forgalomkorlátozásokra kell számítani
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti majd az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.