Ugrás a tartalomra

Megemlékezés Perecesen

Létrehozva
Szent Borbála napi megemlékezést tartott szombaton délután a perecesi Szent Borbála temetőben. 
Preview Image
Szent Borbála napi megemlékezés Perecesen – Mocsári László képgalériája

Az eseményen megkoszorúzták az 1947. május 2-án történt bányaszerencsétlenségben elhunytak emlékére állított kopjafát. A bányászok a Baross-aknáról tartottak Pereces felé műszakjuk végeztével, amikor a 22 kocsiból álló szerelvény – ebből 9 volt személykocsi – egyik teherkocsija „nyomkarimatörés” miatt kisiklott, és az alagút táróíveit kiszakította. Ekkor nagy mennyiségű homok zúdult az utolsó teher- és az első személykocsira. Az érintett kocsiban 12 bányász utazott, akik közül mindössze hármat sikerült élve kimenteni, illetve kiásni. A többiek nagyrészt fulladásos halált szenvedtek.

A megemlékezésen köszöntőt mondott Gyöngyi Istvánné lelkipásztor, majd Berkes László pápai prelátus szentelte fel a ravatalozót. Az eseményt szentmise zárta a Perecesi Jézus Szíve Templomban, a misét követően Veres Pál, Miskolc polgármestere mondott beszédet. 

Ez is érdekelhet

Fontos tudnivalók a fűtési idény alatti fűtésszerelési munkákról
Miskolc
2024. január 1-jétől új szabályok vonatkoznak a távfűtött épületek fűtési hőfogyasztásának mérésére és elszámolására.
A 26-os belső sávjaiban aszfaltoznak, forgalomkorlátozásokra kell számítani
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti majd az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.