Ugrás a tartalomra

A jogász válaszol: Élettársi kapcsolat megszűnése során rendezendő kérdések

Létrehozva
Előző cikkünkben az élettársak vagyonközösségének megszüntetése témakörét jártuk körül. A vagyoni kérdéseken túl azonban számos egyéb kérdést is rendezni kell a felek között, ha megszakad az élettársak kapcsolata.

Ha az élettársi kapcsolatból gyermek származott, akkor az ő sorsát kell először és mindenre kiterjedően rendezni. Házasság esetén a törvény vélelmet állít fel arra vonatkozóan, hogy a gyermek a házasságból származik, ezért apaként automatikusan a férjet anyakönyvezik. Élettársak esetében viszont az apának a gyermek születésekor teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatot kell tennie a gyámhatóság előtt. Ez alapján történhet meg az anyakönyvezés.

Az élettársi kapcsolat megszűnésekor a szülőknek meg kell határozniuk azt, hogy hogyan fogják a kiskorú gyermek fölött a szülői felügyeleti jogukat gyakorolni.

A házasság felbontásához hasonlóan lehetőség van közös szülői felügyeletben történő megegyezésre.

Ha a gyermek fölött kizárólagosan az egyik szülő fogja gyakorolni a szülői felügyeleti jogokat, a másik szülőnek ebben az esetben is joga marad a gyermek sorsára vonatkozó lényeges kérdésekben hozandó döntésben, így például a névviselés kérdésében, a szülőjével azonos lakhelyén kívüli tartózkodási helyének meghatározása kérdésében vagy az iskolájának, életpályájának megválasztása kérdésében.

Kizárólagos szülői felügyeleti joggyakorlás esetén a másik szülő gyermektartásdíj fizetésére köteles. A tartásdíj összegét sok tényező határozza meg. A legfontosabb szempont a kötelezett jövedelme, emellett lényeges, hogy mi a gyermek indokolt és szükséges kiadása, valamint milyen a szülők anyagi helyzete. Célszerű a gyermek kiadásairól már előzetesen kimutatást készíteni, ami megállapodás hiányában felhasználható egy esetleges bírósági peres eljárásban is.

Lényeges ugyanis, hogy az életközösség megszakadása után a volt élettársak bíróság előtt állapodjanak meg, vagyis ha megegyezés van a felek között, akkor is bírósági végzés szülessen a megállapodásról. Magát az élettársi kapcsolatot nem kell bíróságnak felbontani, mint a házasságot. Azonban csak abban az esetben kényszeríthető ki végrehajtás útján a felek egyezsége, ha azt a bíróság hagyta jóvá.
dr. Strassburger Gyula ügyvéd

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.