Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolci Egyetem

Létrehozva
A Miskolci Egyetem egyperces hírösszefoglalójáról címszavakban: karrier a Bosch-sal, adventi gyűjtés, térképek a múltból.

Karrier a Bosch-sal

Tovább erősíti képzési együttműködését a Bosch kéziszerszámgyára és a Miskolci Egyetem. Kreditpontokat érő tantárgy lesz a Bosch gyakornoki programjában való részvétel, emellett pedig ezt a tárgyat tantárgyként is felvehetik majd a hallgatók – a többi között ez is szerepel az együttműködésben.
 
Adventi gyűjtés

A Lorántffy Zsuzsanna Református Kismamaháznak gyűjt december 17-éig a Miskolci Egyetem. Ezt az első gyertya meggyújtásakor jelentette be az egyetem rektora, Prof. Dr. Horváth Zita. Az intézmény egyben családok átmeneti otthona is, így elsősorban gyermekjátékokat, babaápolási terméket és gyermekruhákat várnak az ajándékozóktól.
 
Térképek a múltból

A 150 éves Magyar Földrajzi Társaság térképgyűjteményéből nyílt tárlat a Miskolci Egyetemen. A „Térképes időutazás” című kiállítás december 22-éig tekinthető meg a Miskolci Egyetem főépületének földszinti oszlopcsarnokában.
 

Ez is érdekelhet

Fontos tudnivalók a fűtési idény alatti fűtésszerelési munkákról
Miskolc
2024. január 1-jétől új szabályok vonatkoznak a távfűtött épületek fűtési hőfogyasztásának mérésére és elszámolására.
A 26-os belső sávjaiban aszfaltoznak, forgalomkorlátozásokra kell számítani
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti majd az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.