Ugrás a tartalomra

"Szeretetmozgalmat" indít a magát szociáldemokrataként meghatározó párt

Létrehozva
Időt és figyelmet szánnak az embereknek.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

"Hogy vagy, Miskolc?" címmel hirdette meg a Demokratikus Koalíció (DK) miskolci szervezetének "mozgalmát" Hegedűs Andrea országgyűlési képviselő. Ezt hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be a politikus.

A magát szociáldemokrataként meghatározó párt képviselője azt mondta, rohanó világunkban kevés időt tudunk eltölteni egymással, ezért azt kezdeményezik, hogy legalább az advent hetei alatt lassítsunk le egy kicsit, figyeljünk befelé, és figyeljünk oda a családtagjainkra, barátainkra, de más embertársainkhoz is intézhetünk pár jó szót.

Ezt a célt szolgálja a DK öt állomásból álló programsorozata: a következő napokban a párt tagjai és szimpatizánsaik közterületeken tűnnek majd fel.

- Megállítjuk az embereket, és a szeretet ünnepének közeledtével meg fogjuk őket kérdezni, hogy vannak. Örülnék, ha minél többen csatlakoznának a mozgalomhoz, ha megállnának, és érdeklődve, figyelve megszólítanák a járókelőket - mondta Hegedűs Andrea.

Itt tűnnek majd fel:

december 13., szerda, 14-15 óra: a Centrum áruház előtti terület
december 14., csütörtök, 14-15 óra: a Miskolci Nemzeti Színház jegypénztára előtti terület
december 15., péntek, 11-12 óra: avasi városközpont (a Spar mellett)
december 18., hétfő, 14-15 óra: diósgyőri városközpont
december 20., szerda, 8-9 óra: Búza téri piac

Egy másik "szeretetakciót" is hirdettek: szociálisan rászoruló, zenei tehetséggel megáldott gyermekeknek gyűjtenek édességet, élelmiszert és játékokat cipősdobozokban, egészen december 15-éig. A felajánlásokat a párt miskolci központjában fogadják be.

Ez is érdekelhet

Fontos tudnivalók a fűtési idény alatti fűtésszerelési munkákról
Miskolc
2024. január 1-jétől új szabályok vonatkoznak a távfűtött épületek fűtési hőfogyasztásának mérésére és elszámolására.
A 26-os belső sávjaiban aszfaltoznak, forgalomkorlátozásokra kell számítani
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti majd az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.