Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
Az elmúlt 24 óra legfontosabb helyi hírei.

Közgyűlés: elfogadták Miskolc 2024-es költségvetését

Elfogadták Miskolc 2024-es költségvetését - Januártól több pénz jut fejlesztésekre. Olyan fajsúlyos témák kerültek terítékre a csütörtöki ülésen, mint a jövő évi költségvetés, a parkolási rendelet módosítása, a Helyi esélyegyenlőségi program felülvizsgálata vagy a színház és a szimfonikus zenekar igazgatói posztjainak kiírása.

Befejeződtek az útfejlesztések Miskolctapolcán

Befejeződtek az útfejlesztések Miskolctapolcán és környékén. A beruházás csaknem 1,8 milliárd forintból valósult meg. A projekt során több mint 5 km hosszú utat, járdákat, buszmegállókat újítottak fel és bicikliutak is kialakításra kerültek a miskolciak és a turisták által is kedvelt városrészben.

Cipősdoboz karácsonyi akció

Idén is cipősdobozokkal készültek a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei kormányhivatal dolgozói. Ezeket csütörtökön adták a Magyar Vöröskereszt vármegyei szervezetének, akik hátrányos helyzetű családokhoz juttatják el az adományokat.

Ez is érdekelhet

Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.
Képgaléria
Ars Sacra - zárógála
Az Ars Sacra fesztivállal „eljutottunk a Titkok Titkáig” Miskolcon
MiskolcKultúraEgyház
Nagyszabású gálával zárult vasárnap este a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál tíz napja a Művészetek Házában, ahol 150 művész közreműködésével szólaltak meg a fesztivál zeneszerző pályázatára benyújtott legszebb művek.
Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.