Ugrás a tartalomra

Kikapcsolási moratóriumot hirdet az MVM az ünnepi időszakra

Létrehozva
Háromhetes önkéntes kikapcsolási moratóriumot hirdet lakossági ügyfeleinek az MVM 2023. december 15. és 2024. január 8. között - közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel.
Kép
Fotó: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre


Tájékoztatásuk szerint az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően az MVM egyetlen lakossági ügyfelénél sem kapcsolja ki az áramot és a földgázt az ünnepi időszakban.

Az MVM önkéntes kikapcsolási moratóriuma nemcsak a védett ügyfeleket érinti, hanem azokat a lakosokat is, akiknek 60 napon túli számlatartozásuk van.

Az intézkedés az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.-vel egyetemes szolgáltatási szerződésben álló, lakossági ügyfelekre terjed ki.

Nem vonatkozik azokra, akiket már korábban kikapcsoltak a szolgáltatásból, ahogy az üzleti, illetve más energiakereskedővel szerződésben álló ügyfelekre sem - hívták fel a figyelmet.

Ez is érdekelhet

Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.
Képgaléria
Ars Sacra - zárógála
Az Ars Sacra fesztivállal „eljutottunk a Titkok Titkáig” Miskolcon
MiskolcKultúraEgyház
Nagyszabású gálával zárult vasárnap este a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál tíz napja a Művészetek Házában, ahol 150 művész közreműködésével szólaltak meg a fesztivál zeneszerző pályázatára benyújtott legszebb művek.
Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.