Ugrás a tartalomra

Megnyitják a felújított Szinva-hidat a Thököly Imre utcán

Létrehozva
A belváros tehermentesítése, valamint a gördülékenyebb kelet-nyugati irányú autós forgalom érdekében a Thököly Imre utcán található Szinva-hidat felújították és kiszélesítették. Négysávos forgalomra alkalmas pálya készült, a közlekedési csomópontban új jelzőlámpákat helyeztek ki és a patakmedret is rendbe tettek – közölte szerkesztőségünkkel a városháza sajtó osztálya.
Kép
Forrás: miskolci önkormányzat

A tájékoztatás szerint december 15-én, pénteken 18 órakor nyitják meg a hidat a forgalom előtt. Ezt követően a Kiss Ernő és a Thököly Imre utca csomópontjában - a tervezett forgalmi rendnek megfelelően - ismét jelzőlámpák irányítják majd a jármű- és gyalogosforgalmat. Az ideiglenes forgalomterelések és -korlátozások megszűnnek.

December 18-án, hétfő reggel 7 órától a Győri kapu Thököly Imre utca – Újgyőri főtér közötti szakaszára a Thököly u. felől 7,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművel ismét csak a közútkezelő hozzájárulásával szabad behajtani, az Újgyőri főtér felől érkező tehergépjárművek számára – a korábbi forgalmi rendnek megfelelően – a behajtás tilos lesz - hívták fel a figyelmet. 

(A borítókép Mocsári László novemberben készült fotója)

Ez is érdekelhet

Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.
Képgaléria
Ars Sacra - zárógála
Az Ars Sacra fesztivállal „eljutottunk a Titkok Titkáig” Miskolcon
MiskolcKultúraEgyház
Nagyszabású gálával zárult vasárnap este a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál tíz napja a Művészetek Házában, ahol 150 művész közreműködésével szólaltak meg a fesztivál zeneszerző pályázatára benyújtott legszebb művek.
Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.