Ugrás a tartalomra

Nyugodtan telt a szilveszter Miskolcon és az országban

Létrehozva
A rendőrség közzétette 2023 utolsó napjának statisztikáját. Eszerint egy átlagosnak mondható vasárnapi nap volt az idei szilveszter.
Kép
Fotó: police.hu

A közlés szerint, Magyarország területén a 2023. december 31-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 26 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 4 súlyos és 22 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 100 személyt fogott el, közülük 18 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 50 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 116 embert állítottak elő, köztük 49 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 8 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 85 esetben történt.

Miskolcon a délután folyamán történt egy anyagikáros autó baleset, egy másik járművezetőtől ittas vezetés miatt elvették a jogosítványt, és két személyt körözés alapján elfogtak és előállítottak a rendőrök. Ezeken kívül említésre méltó esemény nem történt - tudatta a rendőrség szóvivője hétfő reggel.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.