Ugrás a tartalomra

First Lego League: játszva kutattak, kutatva játszottak

Létrehozva
A megmérettetés regionális döntőjén négy miskolci csapat jutott a nemzeti döntőbe.

Preview Image
First Lego League miskolci regionális döntő – Juhász Ákos képgalériája

Tizenhat iskola száztizenhárom versenyzője mérte össze tudását szombaton, a First Lego League robotépítő és programozó versenyen. Az észak-magyarországi regionális döntőt második alkalommal rendezte meg a Bosch miskolci kéziszerszámgyára.

A megmérettetést több, mint száz országban rendezik meg, és évente ötszázezer fiatal vesz részt rajta. Mindenhol ugyanazokat a feladatokat kapják a versenyzők. Idén a természettudományok művészetben betöltött szerepét helyezték fókuszba. A diákok robotot építenek, programoznak és egy őket érintő kihívásra mutatják be megoldásukat.

Bene Ágnes, Robert Bosch Power Tool Kft. kommunikációs munkatársa a Miskolc Telebízió híradójának elmondta, a regionális döntőt bárki figyelemmel követhette a helyszínen, vagyis a Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikumában.  A verseny mellett a szervezők számos érdekes programmal is készültek. Például Lego Technic építéssel, Lego kiállítással, de akár egy virtuális gyárlátogatáson is rész vehettek.

A rendezvény hazai közösségi oldalán úgy fogalmaztak, a miskolci regionális selejtező hatalmas, ahol a legjobb csapatok mind 300 pont felett teljesítettek robotfutamban és remek innovációs projektekkel készültek. Az első helyen a Navigátor (Infoklaszter), másodikon az S-Team (Földes Ferenc Gimnázium), a harmadikon a Szentimre (Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda), negyediken pedig a Kandó (Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum) csapata végzett, ez a négy formáció jutott tovább a nemzeti döntőbe.

Ez is érdekelhet

Holttestet találtak Miskolcon
MiskolcBaleset
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.
A Moto-Rock élmény most már mindenkié – ingyenes lesz a fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidő
A zene mindenkié. A motorozás mindenkié. Most pedig a Moto-Rock élmény is mindenkié! A szervezők és a támogatók döntése értelmében a Miskolci Moto-Rock Fesztivál és Családi Hétvége teljes programja ingyenesen látogatható.
Tündöklő – A fény művészete - augusztus 20-án Miskolc belvárosa a kortárs fényművészet színterévé válik
MiskolcKultúra
Kétnapos, különleges vizuális élménnyel várja a látogatókat Miskolc belvárosa augusztus 20-án és 21-én. A Tündöklő – A fény művészete fesztivál során a város ikonikus épületei, terei és közösségi helyszínei új arcukat mutatják meg.
Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
Dánielfy Gergő: Azt a szeretetet adjuk tovább, amit a közönségtől kapunk
MiskolcSzabadidő
Vasárnap este Dánielfy Gergő töltötte meg zenével a Csengey-kertet. A koncert apropóján új korszakról, a dalok mögötti személyes történetekről és arról beszélgettünk vele, hogyan lehet a színpadon kapott szeretetet továbbadni a közönségnek.