Ugrás a tartalomra

A legfinomabb és legszebb kocsonyákat díjazzák

Létrehozva
Idén újra összemérik tudásukat a Miskolci Kocsonyafesztivál legjobb kocsonyakészítői, mégpedig több kategóriában.
Preview Image
Ízkocsonya-verseny a Miskolci Kocsonyafesztivál első napján. Osztie Tibor képgalériája

Az volt a cél, hogy a fesztiválon étkeiket kínáló kereskedők kocsonyáit megversenyeztessék a minél magasabb minőség érdekében, hiszen ezeket a látogatók meg is kóstolhatják. A kóstolás és értékelés pénteken délben volt a Miskolci Galériában.

A szakmai zsűriben Antal Gábor szakácsmester és magyar grill bajnok, Mandzák Béla executive és kreatív chef, Molnár Zoltánné Képes Erzsébet, a Diósgyőri Party-Service Kft. ügyvezető tulajdonosa, valamint Tóth Ádám Zoltán, a BOKIK oktatási és képzési szakigazgatója kapott helyet. Továbbá a zsűri munkáját segítette Rózsa Edit, a Kocsonyafesztivál alapítója és tulajdonosa, valamint Veres Pál, Miskolc polgármestere.

A verseny győztese az árusítóhelyén kihelyezheti „A 2024-es Kocsonyafesztiválon megrendezett ízkocsonya verseny I. helyezett kocsonyája hagyományos/különleges kategóriában” felirattal ellátott táblát.

Kép

– Igyekszünk visszatérni a gyökerekhez és azokhoz a hagyományos rendezvényekhez, amelyek korábban kísérték a rendezvényt. Ilyen az ízkocsonya- és a látványkocsonya verseny – mondta Veres Pál polgármester, hozzátéve: a nevezők száma mutatja leginkább, milyen sokan tartották fontosnak, hogy bekapcsolódjanak az idei kocsonyafesztiválba ily módon is.

– Az ízkocsonya versenyre tizenegy hagyományos és hat különleges/kreatív kocsonya érkezett. A tisztaság, íz, állag, az étel külleme szerint pontoztak – hangsúlyozta Antal Gábor, a zsűri elnöke. – A jó kocsonya legfontosabb ismérve, hogy sokáig kell főzni, legalább 18-20 órán át, és persze a jó minőségű alapanyag elengedhetetlen. A paletta nagyon színes a libamájastól, a halason át a malac füle-farkáig, hiszen valaki azt is beleteszi a kocsonyába – mutatott rá a szakértő.

Kép

A látványkocsonya versenyre négy vármegyei vendéglátóipari szakközépiskolából jelentkezett hat csapat, hét pályaművel – tudatta Karcos Dóra, a Kocsonyafesztivál gasztro-versenyeinek szervezője. Ebben az esetben nem az íz, sokkal inkább a látvány dominál, ezért a diákok használhattak mindenféle kötőanyagot. A tartósság fő szempont volt, mivel ki lesznek állítva a fesztivál ideje alatt a Miskolci Galéria udvarán, ahol pénteken este nyolc óráig, szombaton 10 órától este 8-ig, illetve vasárnap 10 órától este 6-ig lehet megcsodálni a látványkocsonyákat.

Az idei tematika a „Miskolc az idő síkjain – múlt, jelen és jövő” elnevezést kapta. A versenyen legjobban teljesítő csapatok gasztroakadémiai képzésen vehetnek részt. Mindkét verseny eredményét az esti órákban hirdetik ki a Miskolci Galériában, amelyről később adunk majd tájékoztatást.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.