Ugrás a tartalomra

Zöld Bajnok címet nyert el Miskolc

Létrehozva
A város sikeres LED-csereprogramját díjazta a CYEB Kft. az elismeréssel.
Kép
Meixner István átnyújtja Veres Pálnak a Zöld Bajnok címet. Fotó: Juhász Ákos

A Gondoskodó Miskolc Program keretében már két alkalommal hirdette meg Miskolc önkormányzata a LED-csereprogramot a CYEB Energiamegoldások Kft. közreműködésével. Éves szinten 108 millió forintot sikerült megtakarítaniuk a miskolci családoknak a program segítségével. A projekt mindkétszer annyira sikeres lett, hogy Miskolc kiérdemelte a Zöld Bajnok címet. 

A kitüntetést sajtótájékoztató keretében vette át március 13-án Veres Pál, Miskolc polgármestere Meixner Istvántól, a CYEB Kft. kiemelt ügyfélkapcsolatok igazgatójától. A cég ezzel együtt vállalta, hogy kiosztott izzónként 5-5 forintot adományoz az önkormányzat által választott Miskolci Integrált Óvodai Intézménynek, amely így 397 ezer forintot kapott eszköz- és játékbeszerzésre. 

„Körülbelül a CYEB-bel való megismerkedésünkkel egyidőben merült fel az gondolat, hogy az Európai Unióban a 100 Klímasemleges és Intelligens Város Missziójában elinduljunk pályázati formában” – mondta a sajtótájékoztatón Veres Pál. „Éppen tegnap írtuk alá azt a támogatói nyilatkozatot, ami ennek a dokumentumnak egy melléklete. Holnap reményeink szerint ezt rendkívüli közgyűlésen el fogja elfogadni a közgyűlés” – fűzte hozzá. 

Kifejtette, hogy bár az önkormányzat nem tudja egyedül megvalósítani a klímasemlegességet, de képes modernizálni az intézmény- és energetikai rendszerét. Továbbá fejleszteni és koordinálni is tud. Fontos vállalásuk, hogy csökkentik a város energiafelhasználását és a szén-dioxid kibocsátását. Reményeik szerint ez a miskolciak pénztárcáján is meg fog látszani. 

A LED-csere program két hulláma rendkívül eredményes kezdeményezés volt az energiafelhasználás csökkentése terén. 7252 háztartást regisztráltak a program második hullámába. Ez 78538 darab LED-izzó biztosítását jelentette, közel 150 millió forint értékben. A két hullám alatt pedig közel 260 millió forintot takarítottak meg a miskolci háztartások. Ez összességében 1047 tonnával csökkentette a szén-dioxid kibocsátást a városban – sorolta a polgármester.

„Elsősorban Miskolc önkormányzatának köszönhető ez a példátlan siker, amit elértek a Zöld Bajnok címmel. Szeretnénk kölcsönös előnyök mentén további energetikai megtakarító projekteket folytatni a várossal, amely napról napra szépül” – emelte ki Meixner István, a CYEB Kft. képviseletében. Majd elmagyarázta, hogy a Zöld Bajnok program az országos LED-csere akciónak köszönhető. Ennek keretében azok az önkormányzatok kaphatták meg a szóban forgó címet, amelyek arányaiban a legtöbb háztartás számára biztosítottak ezáltal megtakarítást. 

Ez is érdekelhet

„A böjt hatására az ember gondolatvilága elkezd megtisztulni”
MiskolcEgyház
Milyen az Istennek tetsző böjt? Ezt is megtudhattuk Meleg Attila református lelkipásztortól, aki maga is gyakorlott böjtölő.
Megtartotta második ülését a választási bizottság az 1-es választókerületben
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Pénteken ismét összeült a helyi választási bizottság a Városházán, hogy döntsön az egyik jelölt nyilvántartásba vételéről.
Unimate
Országos döntőre készülnek a miskolci diákok
MiskolcSzabadidőTudomány
Robotépítő és programozó versenyt rendeztek Miskolcon február első hétvégéjén, ahol gyerekek és fiatalok mérték össze tudásukat. Most az országos döntőre készülnek a miskolci diákok.
Symphonic Salsa varázsolta el a miskolci közönséget
MiskolcKultúra
Különleges hangulatú crossover koncerttel lépett színpadra csütörtök este a Miskolci Szimfonikus Zenekar: a Symphonic Salsa esten a Klazz Brothers és a Cuba Percussion közreműködésével a klasszikus zene és a latin ritmusok találkoztak.