Ugrás a tartalomra

Hamar népszerű lett az új bringaút

Létrehozva
A Harsány és Kisgyőr felé vezető új kerékpárutat hivatalosan még át sem adták, a bringások és a túrázók azonban máris elkezdték használni.
Kép
Fotók: Mocsári László

Elkészült a Miskolctapolcáról induló közel két és fél kilométer hosszú kerékpárút Harsány és Kisgyőr felé. Az új szakasz csatlakozási pontot biztosít a turisztika célú, országos jelentőségű, Cserépfalu és Eger irányába tartó kerékpárúthoz. A polgármesteri hivatal pályázati főosztályának vezetője szerint az útszakasz már most rendkívül nagy népszerűségnek örvend, pedig a forgalomba helyezési engedélyezési eljárása még csak folyamatban van.

– A hatóságokkal helyszíni bejárást is fogunk tartani, melynek célja, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy a terveknek megfelelően elkészült a kerékpárút. Elképzelhető, hogy a szakembereknek további észrevételeik is lesznek, ami alapján további munkák szükségesek. Ezek után, ha a forgalomba helyezési eljárás véget ér, pollereket is ki kell majd szerelni az útra, amelyek megakadályozhatják azt, hogy az autósok is használhassák az egyébként erdei kerékpárútnak készült szakaszt. Erre azért van szükség, mert azt látjuk, sokan személygépkocsival is ráhajtanak – mondta Miklós Viktor. Hozzátette, ez csak azután fog megtörténni, ha a kivitelező már helyreállította a munkaterület eléréséhez általa elsődlegesen használt egri utat.

Kép

Amint az ismert, a Harsány és Kisgyőr felé vezető kerékpárút csak az egyik eleme annak a tíz kilométer hosszú kerékpárútnak, ami 2023 végéig újonnan megvalósult Miskolcon. A déli városszélen 1345 méter, valamint Miskolctól Mályi felé további 2230 méter új bicikliút épült meg. Ez Kistokaj és Nyékládháza felé biztosít elérést.

Ezen túl megvalósult a Bogáncs utca és a Miskolctapolcai út közötti kerékpáros út is, amely összeköti egymással a térségében működő ipari és kereskedelmi egységeket, és a már meglévő, a belváros és Miskolctapolca közötti kerékpárutat. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Ünnepi Könyvhét megnyitó
Titkokat súgnak a fülünkbe
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőTudomány
Megnyitották a 97. Ünnepi Könyvhetet és a 25. Gyermekkönyvnapokat a Szent István téren csütörtök délután. A rendezvény díszvendége a Kossuth-díjas és József Attila-díjas Lackfi János volt.
Földes Ferenc Gimnázium Fotó: Mocsári László
Ahol jó tanulni: látványos fejlesztés a Földesben
MiskolcOktatás
Ünnepélyes keretek között adták át a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának támogatásával felújított tantermeket.
96. Ünnepi Könyvhét
Ismert szerzők, izgalmas találkozások
MiskolcKultúraSzabadidő
A könyvbarátokat népszerű szerzők, dedikálások és személyes találkozások várják. Az olvasók nemcsak kedvenc köteteiket írathatják alá, hanem közvetlenül is beszélgethetnek az alkotókkal.
Egyre több rolleres baleset történik a vármegyében
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénEgészségSzabadidőBaleset
Az idei év első hónapjaiban már tíz olyan közlekedési baleset történt a vármegyében, amelyben rolleresek voltak érintettek. A rendőrség szerint a szabályok betartása és a védőfelszerelések használata kulcsfontosságú a sérülések megelőzésében.