Ugrás a tartalomra

Családi napot rendeznek a Gárdonyiban

Létrehozva
Miskolc város napjához kapcsolódva Parknyitó családi napra invitál mindenkit a Miskolci Kulturális Központ a Gárdonyi Géza Művelődési Ház kertjébe. 
Kép
Képünk illusztráció / Fotó: Mocsári László

Az évek alatt már megszokhattuk, hogy Miskolc város napjához számos program kapcsolódik, így nem meglepő az sem, hogy a Gárdonyi Géza Művelődési Ház kertjében Parknyitó családi napot rendeznek május 11-én, ahol a Miskolci Kulturális Központ munkatársai egész napos programokkal kedveskednek a hejőcsabai városrészbe látogatóknak. 

Nemcsak a város napját, de a madarak és fák napját – ami a Föld napjának testvérünnepe – is szeretnék méltó módon megünnepelni ezen a rendezvényen, nem véletlenül lesznek ehhez kapcsolódó programok is a színes kínálatban. 

A délelőtt térzenével indul a Classic Brass Band közreműködésével, majd a teljesség igénye nélkül lesz „Maminbaba” bemutató is, és a Diri Dongó együttes műsorát is láthatják a gyermekek legnagyobb örömére. Akit a gyógynövények titkai jobban érdekelnek, az Pászk Norbert gyógynövényismereti előadásán nyerhet betekintést a természet titkaiba. 

A délután is tartogat majd meglepetéseket, hiszen a ZENITA fellépése után break- és poundbemutató is várja az érdeklődőket. Természetesen emellett folyamatos programok is lesznek, íjásztatás, a Pajta JátékTár játékai, gombabemutató és tanácsadás, valamint ökojátszóház is vár mindenkit május 11-én a Gárdonyi Géza Művelődési Ház parkjában.   

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.