Ugrás a tartalomra

Piros BYD csuklós autóbuszt tesztel az MVK Miskolc utcáin

Létrehozva
A tesztelés várhatóan május 29. szerdától, június közepéig fog tartani több eltérő útvonalon.
Kép
BYD csuklós autóbusz / Fotó: MVK

Az MVK Zrt. ismét autóbusz teszteléssel segíti a közösségi közlekedési járművek fejlesztését. Ezúttal egy BYD eBus sorozatának B18 jelű demó változatát teszik próbára május 29-től, várhatóan június közepéig, két részletben. Az autóbusz több különböző útvonalon is részt vesz az utasforgalomban, többek között az 1-es, 12-es, 14-es 20-as és 54-es viszonylatokon. A tesztidőszak alatt az utasok díjmentesen próbálhatják ki a járműveket - írja sajtóközleményében az MVK Zrt. 

A 18,75 méteres hosszú demóbuszt 511 kWh összkapacitású lítium-vasfoszfát (LFP) akkumulátorcsomaggal szerelték, ami 400 kilométeres hatótávot tesz lehetővé a gyártó szerint. A jármű akkupakkja plug-in és pantográfos eljárással is tölthető . Az akkumodulok többsége, két egységet leszámítva a tetőn kapott helyet. A hajtásért ez esetben is a BYD saját fejlesztésű, két darab, egyenként 150 kW csúcsteljesítményű kerékagymotorral szerelt EQ13 portálfutóműve felel, amit a hátsó kocsitestben helyeztek el, azaz a kocsi tolócsuklós kialakítású - részletezik. 

Az első Magyarországon gyártott csuklós BYD autóbusz felszereltsége magasnak mondható: a hagyományos külső visszapillantó tükröket kiváltó kamerák mellett szintén kameraalapú holttérfigyelő rendszer is vigyáz a biztonságra, a nagyrészt 2+2 soros üléselrendezésű utastérben pedig fahatású padlóburkolat és szálcsiszolt kapaszkodók alapozzák meg a minőségérzetet - tudatják. 

A miskolci tesztidőszak első szakaszában - május 29-től június 4-ig - az MVK Zrt. honlapján feltüntetett időpontokban próbálhatja ki az elektromos csuklós buszt a helyi utazóközönség. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.