Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: Szemere Bertalan szobra

Létrehozva
A Borsod megyei születésű reformkori politikus, Szemere Bertalan bronzszobra 1906 óta áll az alkotás számára kialakított parkban, a vármegyeháza és a városháza közvetlen szomszédságában.
Kép
dr. Sáfrány Gy. József képeslapja,

Az alkotó Róna Miklós önéletrajzi írásában – néhány kivételtől eltekintve – igen "nagyvonalúan" ír saját munkásságáról. Erre a monumentális szoborra inkább csak utal. Kossuth Lajos szobrának 1898-as avatási ünnepsége kapcsán említi, ahol a sikeres alkotás kapcsán lelkes ünneplésben részesült: "Tarnay Gyula, a megye alispánja – később főispánja – megígérte, hogy a Szemere Bertalan emlékét is én fogom a város részére megcsinálni."

Kép
Mocsári László fotója

Azóta tudjuk, a város tartotta a szavát. Az alkotásnak otthont adó teret egyébként az elmúlt több mint száz évben háromszor 1960 körül, 1982-ben és 2018-ban újították fel. A régi felvételen látható az 1901-ben avatott Palóczy utcai zsinagóga is, ami a második világháborúban sérült meg, sokáig romosan állt, majd 1963-ban lebontották.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.