Ugrás a tartalomra

Rendbe tették a Szent József és a Törkölyösi temetőt 

Létrehozva
A sírkertekből huszonöt köbméter illegálisan lerakott hulladékot szállítottak el, felszámolták a patkányfészket és a füvet is lenyírták.
Kép
Takarítás előtti áldatlan állapotok. Fotók: Hollósy András

Mindenszentek és halottak napjához közeledve kiemelten kezelik a miskolci temetők és azok környezetének rendbe tételét – tájékoztatta lapunkat hétfőn Hollósy András alpolgármester, amikor újabb nagy lendületet vett az őszi nagytakarítás az Újgyőri főtér környékén. A városvezető hozzátette, személyesen járt közben a Törkölyösi és a Szent József temető ügyében, egyeztetett az egyházaknál és az üzemeltetőknél.

Mostanra ezek a sírkertek is méltó állapotba kerültek: a két temetőből összesen huszonöt köbméter illegális hulladékot szállítottak el az utóbbi napokban és a füvet is lenyírták – erről facebook oldalán számolt be szerdán reggel Hollósy András. A képviselő egy hozzászólásra reagálva elmondta, hosszú évek óta jelent problémát az említett temetőkben az eluralkodó helyzet. 

Kép

„A Törkölyösi temető református, a Szent József temető római katolikus felekezethez tartozik. Mivel a jogi helyzet nem teszi lehetővé, hogy a Városgazda takarítsa a területet, ezért az egyházakkal egyeztetve Hollósy András most a saját képviselői alapja terhére takaríttatta ki a sírkerteket. Sajnos egyik helyen sincs kerítés, vagy ha van is, már elbontották, ezért folyamatosan visszatérő problémával nézünk szembe” – olvasható a hozzászólásban. 

A politikus hozzátette, kezdeményezte a temetők bejáratához biztonsági kamera kihelyezését, valamint kérte az egyházakat a közös gondolkodásra: mérjék fel, mekkora területen lenne szükség elválasztó kerítés felállítására. 

„Most azonban elvitték a szemetet, felszámolták a patkányfészkeket, a rendészettel és a polgárőrséggel közös járőrözéssel próbálják fenntartani a rendet az esti, éjszakai órákban” – zárul a hozzászólás. 

Kép

Mint arról korábban beszámoltunk, az őszi nagytakarítási akció keretében a Szentpéteri kapui köztemető, a Lyukói (Őzugrói) temető, a Bükkszentlászlói temető, a Hámori temető, az Ómassai Alsó temető, az Ómassai Felső temető, a Vasgyári temető, a Perecesi temető mellett a nem önkormányzati temetők környezetét is megtisztítják és levágják a füvet. A temetőgondnokság két hete kiemelt feladatként végzi a fűnyírási, kaszálási feladatokat, valamint a sírhelyekről legyűjtött és lerakott hulladékok elszállítását. 

A miskolci temetők nyitvatartásáról, a parkolási rendről és az imaliturgiák időpontjáról ebben a cikkünkben számoltunk be.  

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.