Ugrás a tartalomra

A jogász válaszol: Az élettársi vagyon megosztása

Létrehozva
Miskolci levélírónk élettársi kapcsolata több évi együttélés után véget ért. Közös gyermekük nem született, azonban, egy ingatlant vásároltak az élettársi kapcsolat alatt. A lakás azonban kizárólag volt élettársa nevére került megvételre, ő viszont, nem akar olvasónknak ebből semmit juttatni.
Kép
Olvasónk kérdez, a jogász válaszol. Fotó: Freestock

Kérdezi levélírónk ezek után, hogy van- e esély arra, hogy a közösen szerzett vagyonból részesüljön?

Ha két ember összeköti az életét, házasságkötés nélkül, akkor élettársi kapcsolat jön létre. Erre az együttélésre, a Polgári Törvénykönyv szabályai vonatkoznak. Az életközösség egyben gazdasági közösséget is jelent. Ellentétben a házassággal, az élettársak az együttélés időtartama alatt önálló vagyonszerzők. Vagyis: amíg a házasságban közös vagyon keletkezik, addig az élettársi kapcsolatban, a felek önállóan szerzik a vagyont.

Ha az életközösség megszűnik, bármelyik fél követelheti a közösen szerzett vagyon megosztását. Tehát, a volt élettárs részesedést követelhet a másik félnél elért vagyontöbbletből, arra való hivatkozással, hogy ő maga is elősegítette a vagyon gyarapodását. Kiemelendő, hogy a háztartásban végzett munka a szerzésben való közreműködésnek számít, és a közös vagyonból részesedést eredményezhet.

Miután nincs közös szerzemény, és a szerzésben való közreműködés – a közös vagyonhoz való hozzájárulás - dönti el, hogy ki, milyen arányban részesül a vagyoni gyarapodásból, a bizonyítás a legnehezebb része az eljárásnak.

Ezen helyzetet célszerű megelőzni, és a későbbi viták elkerülése érdekében, javasolt élettársi vagyonjogi szerződést kötni, még az együttélés kezdetén. Ebben a megállapodásban rendezhetik a felek az életközösség vagyoni viszonyait. Ehhez a szerződéshez ügyvédi közreműködést célszerű igénybe venni. Így elkerülhetik az élettársak a későbbi vitákat, és a költséges és hosszadalmas bírósági eljárást - tanácsolja dr. Strassburger Gyula ügyvéd.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.