Ugrás a tartalomra

Családja szeretettel veszi körül a hosszú életű Margit nénit

Létrehozva
Kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte a városvezetés Szőllősi Istvánnét.
Kép
Hollósy András és Kavecsánszki Erzsébet köszöntötte Margit nénit / Fotók: Juhász Ákos

Szőllősi Istvánné, Margit nénit december 11-én, szerda délelőtt Miskolc város nevében Hollósy András alpolgármester és Kavecsánszki Erzsébet önkormányzati képviselő köszöntötte virágcsokorral, ajándékcsomaggal és egy Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt emléklappal. Az ünnepelt unokájának feleségével fogadott bennünket Hutás utcai otthonukban. 

- Picit meglepődtem, hogy eljöttek felköszönteni, de örülök neki! Egyébként ketten vagyunk idehaza. Az unokám dolgozik, a dédunokáim pedig iskolában vannak, ezért a családdal délután fogok ünnepelni. Fiatalabb korukban még a két fiútestvérem is eljött, akik szintén Miskolcon éltek – árulta el Szőllősi Istvánné, Margit néni, aki mint mondta, el sem tudja képzelni, hogy minek köszönheti hosszú életét. 

Kép
Az ünnepi pillanat

Múltjáról megosztotta, hogy Gagyvendégiből származik, de 1950-ben Miskolcra költözött. Onnantól kezdve itt élte le az életét, így megszokta és meg is szerette a várost. Sokféle munkát elvállalt, hosszú ideig bútorgyárban dolgozott. A férjével is itt ismerkedett meg, akit tizenhat évvel ezelőtt veszített el és egyetlen lánya is elhunyt. Jelenleg két unokája törődik vele. 

- A hétköznapjaimat olvasgatással töltöm, de mostanra sokat romlott a szemem. Sajnos a velem egykorú barátaim is mind elmentek már. Viszont időnként szívesen kimegyek sétálni az udvarra és a környékre – tette hozzá. 

 

Ez is érdekelhet

Így lett legenda a Villanyrendőr
MiskolcKultúra
Hogy mikor és miért kapta nevét a Villanyrendőr, az kiderül Nagy Attila helytörténész, a Mit Miskolc Adhatott Blog szerkesztőjének az írásából.
Akkor és most…: A Fórum ház
Miskolc
A képpáron a Fórum ház látható néhány évtized különbséggel (1963 és 2026).
Különleges programokkal készült húsvétra a Szeleta Park
MiskolcSzabadidő
Húsvétvasárnapon kézműveskedéssel, húsvéthétfőn nyomozós játékkal várták a gyerekeket a Szeleta Park Látogatóközpontban.
Képgaléria
Újabb részvételi csúcs a határon átnyúló ultrafutáson
MiskolcSport
Bár április 6-ig még lehet nevezni, az eddigi számok alapján már biztos, hogy idén is részvételi csúccsal érkezik a VIII. Kassa-Miskolc Ultramarathon.