Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: A Kandia utca

Létrehozva
Heti képeslapunkon a mai Kandia utca környéke látható, a Széchenyi utcai néhány épületének hátsó homlokzatával egyetemben.
Kép
Sáfrány Gy. József képeslapja

A régi és az új felvétel középpontjában az egykori Arany Csillag/Budapest Szálloda hátsó épülete látható – a mai felvételen elképesztően romos állapotban. Felismerhető távolabbi szomszédja, a Széchenyi utca 26. szám alatti egykori Takarékpénztár hátsó homlokzata: itt ma három népszerű vendéglátóhely működik egymás mellett. A Széchenyi utca 22. szám alatti Rosenberg-ház helyén viszont még csak egy földszintes viskó található.

Kép
Fotó: Mocsári László

Mivel az említett emeletes épület 1910-ben épült fel, a képeslap ennél biztosan régebben készült. További érdekesség a Szinva medre, a patak ekkor még a házak tövében folyt, ezért hívták ezt a szakaszt kis Velencének is. A Szinva medrét egyébként a hetvenes években építették át, ekkor alakult ki a terület ma is látható képe, melyen a Szinva terasz 2004-es kialakítása javított jelentősen.

 

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.