Ugrás a tartalomra

Egy fesztivál mind fölött: Minden idők legnagyobb Kocsonyafesztiválja lesz a februári

Létrehozva
Február 14-16. között minden út Miskolcra vezet majd, ahol az eddigi legnagyobb és legizgalmasabb Kocsonyafesztivál várja a vendégeit.

Az eseményt, amely minden korábbi Kocsonyafesztivált felülmúl, az eddigi legnagyobb területen, Miskolc belvárosában, a Városházától a Centrumig rendezik majd meg. Ám nem csak méretében, de a programkínálat tekintetében is kiemelkedő lesz az idei fesztivál, aminek szíve a Szinva terasz lesz, ahol Valentin-napi programokkal, meleg italokkal és egy igazi téli varázslattal találkozhatnak a látogatók. A Kazinczy utcán és a Hősök terén pedig az antikvásáron bukkanhatunk ritka kincsekre.

A 2025-ös Kocsonyafesztiválon külön gyerektér is helyet kap a Városháza és a Megyeháza között, ahol a szervezők szórakoztató programokkal, játékokkal várják a családokat. A legksiebbek mellett a felnőttek sem maradnak programok nélkül: lesz békaúsztatás, ízkocsonya verseny, valamint forró italok versenye, ahol a legfinomabb téli lélekmelegítőket kóstolhatjuk meg.

Az idei év egyik legizgalmasabb programja a standszépségverseny lesz, ahol a legkreatívabb és legszebben díszített fesztiválos standokat díjazzák majd.

A fesztivál hangulatát izgalmas zenei programok, gyerekprogramok, utcazene, látványelemek és különböző vásári produkciók színesítik majd.

A részletes programok és a fellépők listája hamarosan elérhető lesz, de már most is érdemes beírni a naptárba a február 14-16-ot!

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.