Ugrás a tartalomra

Akkor és most...: Az egykori gőzmalom

Létrehozva
A történeti Magyarországon időben negyedikként, 1864-ben alakult a Borsod-Gömöri Gőzmalom - ennek korabeli főépülete látható rovatunkban az új év első régi képeslapján.
Kép

A komplexum története során számos átalakuláson és építészeti átalakításon „esett át”. 1872-re épült ki iparvágánya, amely a Gömöri pályaudvarról Európa számos országába szállította lisztféleségeit. A XIX. és a XX. század elejei tűzesetek után mindig felújították és modernizálták. 1944-ben a katonaság által használt raktárait a németek felrobbantották. A magánvállalkozást 1948-ban államosították, felújítása 1949-ben fejeződött be. A „miskolci István gőzmalom” a rendszerváltásig állami vállalatként működött.

Kép

Története legnagyobb katasztrófáját 1972-ben szenvedte el, amikor kigyulladt őrlőüzeme. Az ötemeletes épület ezer négyzetméternyi felületének fele kiégett. Ekkor már épültek a ma is látható betonsilók. A Borsodi Gabonaipari Rt. „hivatalosan” 2011 májusában szűnt meg. Helyén a 2020-as évektől működik az Átrium-park nevű komplexum. A képen látható malomépület helyén álló épületben ma irodaház üzemel, ebben működik 2023 óta a megyei napilap szerkesztősége is.

(Dobrossy István sorai nyomán Tajthy Ákos szövege, Sáfrány Gy. József képeslapja, Osztie Tibor fotója)

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.