Sávos rendszert vezetnek be, ami azt jelenti, hogy a korábbi egységes, 6 százalékos illeték helyett egy nyolc szintből álló, sávos rendszer lép életbe. Az illeték összege a pertárgyérték növekedésével együtt emelkedik, de egyre csökkenő mértékben. Ezzel párhuzamosan eltörlik az illetékplafont: megszűnik az eddigi 1,5 millió forintos felső határ, tehát az illeték összege korlátlanul növekedhet a pertárgyérték függvényében. Mindez azt eredményezi, hogy a kisebb értékű perek – illeték szempontjából – olcsóbbá válnak. Például egy 3 millió forintos per illetéke 180 ezer forintról 139 500 forintra csökken. A magasabb értékű perek azonban drágulnak.
Kedvezmény lép életbe a lakásokkal kapcsolatos perek illetékére, eszerint a 250 millió forintnál nem nagyobb értékű, lakásokat érintő pereknél a sávos rendszer szerinti illeték maximum felét kell fizetni. Ugyanakkor a jogorvoslati illetékek változatlanul maradnak, vagyis a fellebbezés és a felülvizsgálat illetékei nem változnak. Mindezek a változtatások jelentősen befolyásolhatják a pereskedési hajlandóságot, különösen a nagyobb értékű ügyek esetében.
Természetesen az illetékek előlegezésére vagy viselésére vonatkozó kedvezmények fennmaradnak, vagyis a peres fél jövedelmi és vagyoni viszonyai alapján az illeték előlegezése, avagy viselése alól a bíróság döntése alapján mentesülhet.
Az illetéken túl egyéb költségekkel is jár a pereskedés, vagyis a peres feleknek szembe kell nézniük a szakértői és ügyvédi díjakkal is, erre azonban a mostani, illetéket változtató szabály nem vonatkozik.
A jogász válaszol: Polgári peres illetékekre vonatkozó új szabályok
Létrehozva
Január 28-ától jelentős változások lépnek életbe a polgári peres eljárások illetékeivel kapcsolatban.
Ez is érdekelhet
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.