Ugrás a tartalomra

Jótékonysági sütésre készülnek Szirmán – ismét beveti magát a Dédike Angyalcsapat 

Létrehozva
Egy ritka genetikai betegségben szenvedő kisfiú, az ötéves Ábel gyógykezelését szeretnék támogatni. 
Kép
A Miskolc Televízió felvételei

Ábel az úgynevezett Duchenne-szindrómában szenved, ami egy olyan örökletes betegség, mely drámai módon hátráltatja a kisfiú fejlődését: folyamatos izomgyengüléssel, később pedig izomvesztéssel jár. Az izmok sorvadását genetikai hiba, vagyis génmutáció okozza. Alig pár éve van rá gyógymód, de a kezelés nagyon drága. Amerikai gyógyszere másfél milliárd forintba kerülne – mondta el a vállalkozás vezetője stábunknak.

Kép

Sinka Szilárdtól megtudtuk: az elmúlt hat évben mintegy hetvenezer fánkot sütöttek hasonló nemes ügyek felkarolásával. Évről évre egyre többet képesek egy-egy alkalom során előállítani. Mint hangsúlyozta, célkitűzésük azonban változatlan, jelesül, hogy mindezzel a beteg gyerekeknek nyújtsanak segítséget.

Kép

A Dédike Angyalcsapat tagjai február 8-án, most szombaton szirmai üzemükben, a Magyar László utca 2. szám alatt fogadja majd az adományozókat, akik a fánkok megvásárlásával támogathatják a kisfiú gyógykezelését.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Rózsafüzér imádság
Rózsafüzér imádság a békéért Miskolcon
Miskolc
Miskolc papsága rózsafüzér imádságra hívott mindenkit a békéért Miskolcon, a Hősök terére október 25-én.
Képgaléria
A MOHU hulladékudvar roadshowja
A jövő a kukában indul: Miskolcon játszva tanították a szelektálást
MiskolcOktatásÉletmódKörnyezet
A MOHU hulladékudvar roadshow-ja Miskolcra is elért, nem is akárhogy. A fenntarthatóságot egy nagy játékká változtatva szórakoztatták a családokat szombaton.
Képgaléria
Perecesi őszi vásár. Fotó: Juhász Ákos
Őszi Vásár Perecesen: friss termékek és közösségi összefogás Miskolc városrészében
Miskolc
Szombaton benépesült Pereces Advent tere: illatos almák, friss karfiolok és mosolygó árusok várták a látogatókat az Őszi Vásáron. A helyiek nemcsak bevásároltak, hanem szóba is elegyedhettek Miskolc alpolgármesterével a városrész fejlesztési kérdéseiről.