Ugrás a tartalomra

Rég nem látott villamos tűnik fel a miskolci síneken

Létrehozva
A sárga-zöld színű Tátra szerelvény tanulóvillamosként közlekedik majd hétfőtől.
Kép
Hosszú időn át szinte a városképhez tartoztak a piros-fehér, illetve később zöld-sárga Tátrák, ma már csak advent idején közlekedik a 202-es pályaszámú és néha, ünnepnapokon illetve tanulóvillamosként a 203-as is. Fotó: MVK Zrt.

Március 3-tól egy különleges villamos tűnik fel Miskolcon: a 203-as pályaszámú Tátra villamos tanulóvillamosként közlekedik a város sínein – írja közleményében a Miskolc Városi Közlekedési (MVK) Zrt.

A közlekedési cég úgy fogalmaz, erre azért van szükség, mert a szerelvényen típusképzést biztosít a villamosvezetők számára, hogy biztonságosan és magabiztosan vezethessék a Skodák mellett ezt a típust is a jövőben.

Az MVK felhívja a figyelmet, hogy a "gyakorló" Tátra villamos utasokat nem szállít, azonban a közlekedésben részt vesz, így az utasok a menetrend szerinti járatok mellett találkozhatnak vele. 

 

 


 

 

Ez is érdekelhet

A magyar költészet napja – Lillafüred
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Miskolcon több évtizedes hagyománya van a költészetnapi ünnepségeknek, különböző módokon és formában tisztelgett már a város a magyar líra előtt.
A magyar nemzet javára esküdtek fel a szavazatszámláló bizottsági tagok
Miskolc
Szerdán és csütörtökön több mint ezer szavazatszámláló bizottsági tag és több száz póttag tett esküt a polgármester előtt, a Művészetek Házában.
Költészet a kukákon: különleges akcióval ünnepel a MiReHu
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
A MiReHu Nonprofit Kft. számára különösen fontos az idei év, hiszen 150 éves a miskolci hulladékszállítás.
Megújul a Szeder utca, Miskolc újraaszfaltozási programjának keretében
Miskolc
Komlóstetőre érkezett Miskolc útfelújítási programja, amelynek keretében több mint 1300 méteren, teljes egészében megújul a Szeder utca.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.