Ugrás a tartalomra

Ha arra a bizonyos nosztalgiavonatra nem is, a helyi nosztalgiabuszra mostantól rendszeresen felszállhatnak a miskolciak

Létrehozva
Az MVK időutazásra hív, de csak péntekenként, és kizárólag egy-egy járaton, ott is csak néhány indulási időpontban.
Kép
Néhány éve még napi szinten rótták a miskolci utakat, ma már nosztalgiabusznak számítanak az Ikarus 280-asok. Felvételünk tavaly júliusban készült. Fotó: Tajthy Ákos

Rengetegen gondolnak vissza nosztalgiával a régi közlekedési eszközökre: vonatokra, villamosokra és buszokra is. A tendencia nem miskolci, a MÁV például rendszeresen indít nosztaliavonatokat, a szomszédvárban, Debrecenben pedig a helyi közlekedési cég már nemcsak nosztalgia járműveket közlekedtet, de időnként régi vonalakon is indulnak nosztalgiajáratok, melyek egy-egy körre feltámasztják azt a régi viszonylatot. 

Erre a nosztalgiavonatra "száll fel péntektől" a Miskolc Városi Közlekedési (MVK) Zrt. is, igaz busszal: közleményük szerint március 7-étől péntekenként ismét forgalomba állítják a közkedvelt veterán autóbuszukat, az Ikarus 280-ast. A klasszikus csuklós busz a múlt század közlekedési élményét idézi meg, miközben a mai utazók kényelmét szolgálja.

Pénteki napokon a veterán autóbusz a 20A-s vonalon az alábbi menetrend szerint közlekedik:

a Búza tér végállomásról 06:35-kor, 07:50*-kor, 12:58*-kor, 14:18-kor, 15:35-kor, és 16:50-kor;
Miskolctapolca végállomásról 07:12-kor, 08:27-kor, 13:37*-kor, 14:55*-kor, 16:10*-kor és 17:25*-kor.
(*-gal megjelölt járatok érintik az Egyetemváros végállomás megállóhelyet.)
A veterán járművet érvényes vonaljeggyel vagy bérlettel lehet igénybe venni.

 

 

 

Ez is érdekelhet

A magyar költészet napja – Lillafüred
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Miskolcon több évtizedes hagyománya van a költészetnapi ünnepségeknek, különböző módokon és formában tisztelgett már a város a magyar líra előtt.
A magyar nemzet javára esküdtek fel a szavazatszámláló bizottsági tagok
Miskolc
Szerdán és csütörtökön több mint ezer szavazatszámláló bizottsági tag és több száz póttag tett esküt a polgármester előtt, a Művészetek Házában.
Költészet a kukákon: különleges akcióval ünnepel a MiReHu
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
A MiReHu Nonprofit Kft. számára különösen fontos az idei év, hiszen 150 éves a miskolci hulladékszállítás.
Megújul a Szeder utca, Miskolc újraaszfaltozási programjának keretében
Miskolc
Komlóstetőre érkezett Miskolc útfelújítási programja, amelynek keretében több mint 1300 méteren, teljes egészében megújul a Szeder utca.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.