Ugrás a tartalomra

Újabb lakásokra lehet pályázni Miskolcon 

Létrehozva
Az e-lakáspályázat keretében ezúttal 48 ingatlan találhat gazdára - tájékoztatta szerkesztőségünket pénteken a Miskolc Holding.

Március 10-én, hétfőn új lakáspályázat indul, melyen összesen 48 önkormányzati bérlakást hirdetnek meg két pályázati forma keretében. Költségelvű pályázaton 21, piaci elvűn pedig 27 ingatlant hirdetnek meg. Egy-egy pályázati formán belül legfeljebb három lakásra adható be pályázat. 

A pályázatok az ingatlangazdalkodas.miskolcholding.hu-n keresztül, előzetes regisztrációt követően nyújthatók be. Ugyancsak itt tekinthetők meg a lakásokról feltöltött fényképek, műszaki dokumentációk, továbbá a pályázati feltételeket, fizetendő bérleti díjakat, felújítási költségeket tartalmazó pályázati kiírás. A pályázati kérelemhez előzetesen semmilyen dokumentumot nem kell csatolni, a kérelemben feltüntetett adatokat, nyilatkozatokat alátámasztó iratokat kizárólag a nyertes pályázóknak kell majd benyújtaniuk a szerződéskötést megelőző vizsgálat során. A kiválasztott lakások személyes megtekintésére a szerződéskötést megelőzően, kizárólag az első helyre sorolt pályázóknak van lehetősége.

A pályázatok március 10-én reggel nyolc órától március 24-én 16 óráig nyújthatók be. Elbírálásukra legkésőbb a pályázatok lezárását követő hatvan napon belül kerül sor. 

A pályázat benyújtásával kapcsolatban érdeklődni a 70/705-6230-es, a 70/658-3396-os és a 70/430-8681-os telefonszámokon, illetve lakashasznositas@miskolcholding.hu e-mail címen lehet. 
 

 

Ez is érdekelhet

A magyar költészet napja – Lillafüred
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Miskolcon több évtizedes hagyománya van a költészetnapi ünnepségeknek, különböző módokon és formában tisztelgett már a város a magyar líra előtt.
A magyar nemzet javára esküdtek fel a szavazatszámláló bizottsági tagok
Miskolc
Szerdán és csütörtökön több mint ezer szavazatszámláló bizottsági tag és több száz póttag tett esküt a polgármester előtt, a Művészetek Házában.
Költészet a kukákon: különleges akcióval ünnepel a MiReHu
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
A MiReHu Nonprofit Kft. számára különösen fontos az idei év, hiszen 150 éves a miskolci hulladékszállítás.
Megújul a Szeder utca, Miskolc újraaszfaltozási programjának keretében
Miskolc
Komlóstetőre érkezett Miskolc útfelújítási programja, amelynek keretében több mint 1300 méteren, teljes egészében megújul a Szeder utca.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.