Ugrás a tartalomra

Klipet forgattak a szabadságról a Hermanban

Létrehozva
Ismét klipet forgattak a Herman Ottó Gimnáziumban, ezúttal a szabadságról, a szabadság kereséséről szól a rövid videó, amelyet két évszakban vettek fel az iskola diákjaival.
Kép
Munkában a rendező. Fotó: Miskolc Televízió

Több száz diákot mozgatott meg az immár sokadik klipjét rendező Kiss Zoltán, az iskola magyar nyelv és irodalom szakos tanára. A forgatást már ősszel elkezdték, mivel a rendező szerette volna, hogy a két évszak, az ősz és a tavasz kontrasztja is ott legyen a történet hátterében. Az új klip különlegessége, hogy ezúttal nincs benne konkrét szöveges tartalom, csupán egy dallam vonul végig a klipen, amelyben a diákokon kívül feltűnik Mészöly Anna, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze is. 

Kiss Zoltán a klip rendezője beavatott, hogy a szabadságot választották témának, de semmiképpen nem szerették volna konkretizálni vagy aktualizálni, inkább azt akarták bemutatni, hányan, hányféle módon értelmezik, élik meg. És még az is kiderülhet, hogy aki szabadnak érzi magát, az valójában nem is szabad. Ez egy izgalmas feltárása és bemutatása a témának. 

Kép

– Korábban mindig volt egy szöveg, ami támpontot adott, most viszont csak egy dallam van, ami végigvonul a klipen. Ezért zeneileg ez az eddigi legérdekesebb klipem. A nagyon egyszerű dallamot Cseh Tamás szerezte és az iskolánk tehetséges zenészei játszották fel, némileg tovább gondolva. Így lett belőle egyfajta oratórikus zene, amely már érzéseket is közvetíteni tud nem csak gondolatot – fogalmazott a rendező. 

A szereplőkről elmondta, egyszerre volt nagyon könnyű és nagyon nehéz bevonni őket a forgatásba. Volt, amikor csak néhány diákot, máskor öt-hatszáz embert kellett egyszerre mozgatni a színpadon vagy az udvaron, ami borzasztóan nagy koncentrációt igényelt. A szereplők részéről pedig legalább ekkora kitartást. A felvételeknél feszes tempót kellett követni, ezzel együtt a diákok élvezték a forgatást. 

Kiss Zoltán szerint a történet is egyszerű, a főszereplő egy kislány, aki észreveszi a körülötte lévő világban a szabadságot vagy annak hiányát és elindul, hogy megkeresse. Végül meg is találja. Erről az útról, a szabadságkeresésről szól lényegében a klip. 

A főszereplő Szabó Szonja, aki egyben a legfiatalabb szereplője is a filmnek, őszintén bevallotta, hogy az is motiválta a szereplésben, hogy lemaradt néhány óráról, és persze az is, hogy szerette ezt csinálni. 
– Lehet, hogy színész leszek, de még nem olyan biztos, mert eléggé izgulós vagyok – árulta el. Szonjának a klipben sok mindent csinálnia kellett, például futni, gongot ütni, és minden feladatot nagyon élvezett. 

A forgatást a múlt héten befejezték, innentől kezdve még néhány hét a vágás és az utómunka, aztán készen lesz a klip. Az alkotók tervei szerint az alkotás az iskola honlapján és a Youtube-on lesz látható – árulta el a klip rendezője.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.