Ugrás a tartalomra

A Petneházyra ért a tavaszi nagytakarítás

Létrehozva
Újabb helyszínen folytatódott Miskolcon a tavaszi nagytakarítás kedden.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Ezúttal a Petneházy úti bölcsőde melletti játszóteret takarították ki: a forgalmas út közelsége miatti porszennyezést és a játszótér játékain található grafitiket is eltávolították a Városgazda munkatársai, valamint összeszedték a lehullott ágakat. A város több pontjához hasonlóan itt is megtörtént a tisztító, fertőtlenítő mosás, az illegálisan lerakott szemét eltávolítása.

A Miskolc Televízió riporterének nyilatkozó helyiek azt is kérték ugyanakkor, hogy helyezzenek ki több felhívást, amiben arra kérik az embereket, hogy ne dobálják el a szemetet.

Barta Gábor, a terület önkormányzati képviselője szerint mindannyiunk érdeke, hogy tiszták legyenek a közterületek, a játszóterek a városban.

Kép

– Ez egy nagyon szép parkja Miskolcnak, korszerű játszótérrel, de mivel közel van a forgalmas út, így viszonylag nagy porterhelést kap. Az elmúlt időszak nagyobb esőzései segítettek ezen, de azért mi is nekiálltunk nagynyomású tisztítóval – tette hozzá.

Barta Gábor elmondta, választókörzetéből kizárólag jó visszajelzéseket kap, a tiszta környezet mindenki tetszését elnyeri. Tapasztalatai szerint a játszótérre kihelyezett tábla is jó fogadtatásban részesült, amin közérdekű információkat, egyebek mellett a segélyhívó számát tüntették fel.

Kép

A miskolci tavaszi nagytakarítás az avasi lakótelepen folytatódik, a következő héten pedig a martinkertvárosi területek következnek.

 

Ez is érdekelhet

Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.