Ugrás a tartalomra

Takarítás az Árpád-Kuruc utca között

Létrehozva
Az Árpád és a Kuruc utca közötti szakaszon dolgozott a Városgazda 33 munkatársa szerdán.
Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

Ezúttal a 18-as választókerületben tisztították meg a játszótereket, lemosták a graffitiket, gyomtalanították a köztereket és összeszedték a szemetet a szakemberek. Bodor Márk, a körzet önkormányzati képviselője elmondta: fontos, hogy a környéken élő családok jól érezzék magukat a városrészben.

– Az elmúlt időszakban, ami a nagytakarításról is elmondható, az a jellemző, hogy sokszor a hajléktalanok, illetve olyan emberek, akik a társadalomi együttélés szabályait nem tudják betartani, ezeket a játszó eszközöket megrongálják és nem oda illő rajzokkal, feliratokkal látják el. Illetve az elmúlt időszakban azért a közterületek nagyon el voltak hanyagolva és a lakosság számára méltó környezetet próbálunk teremteni ezekkel az akciókkal – fogalmazott.

 

Ez is érdekelhet

Turcsányi Vince. Fotó: magánarchívum
Diósgyőri sakksikerek
MiskolcSport
Április 6. és 12. között a Vas vármegyei Bükön, a Művelődési és Sportközpont adott otthont a Korcsoportos országos bajnokság küzdelmeinek, ahol az ország legtehetségesebb fiatal sportolói mérték össze tudásukat különböző korosztályokban.
Aki a Fideszre szavaz, a biztonságra szavaz - mondta Csöbör Katalin
Miskolc
Csöbör Katalin jelenlegi országgyűlési képviselő és egyben újra jelölt, Alsózsolcán adta le szavazatát a Közösségi Házban, ahová gyermekeivel érkezett.
Országgyűlési választás 2026
Választás 2026: itt vannak a negyedik, 13 órai adatok
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
54,14 százalékos a részvételi arány délelőtt 13 óráig.