Ugrás a tartalomra

Mindent az avasi libegőről – a miskolciak évszázados álma ölt formát

Létrehozva
„Száz év múlva tavaszra, sikló visz majd az Avasra” – szólt a mondás az 1930-as években. Talán az akkori polgárok sem gondolták, hogy nostradamusi pontossággal jósolták meg a beruházást.
Kép
Elől a tervezett indulópont helye Szent-István téren, háttérben a kilátó, ami az első megállója lesz a tervezett libegőnek.
Elől az indulópont, háttérben a kilátó, ami az első megállója lesz a tervezett libegőnek. Fotó: Oszti Tibor

Tóth-Szántai József polgármester szerdán jelentette be a közösségi médiás oldalán, hogy 5,72 milliárd forintot kap a város a libegő projektre.

– Ez nem csupán egy látványos fejlesztés, amely része lesz a közösségi közlekedésnek, hanem egy új szimbólum, amely összeköti a várost és a természetet, a múltat és a jövőt, a közösséget és az élményt - írta a polgármester, hozzátéve, a libegő, ami a belvárost köti majd össze az Avassal, a közösségi közlekedés része lesz, tehát MVK bérlettel vagy jeggyel lehet majd utazni rajta.

Írásba foglalták

A beruházással kapcsolatos határozat már be is került a legújabb Magyar Közlönybe:

"Zárt kabinos, gyors és a városi levegőt, környezetet kevésbé terhelő kötöttpályás közösségi közlekedési eszköz kerül kiépítésre az Avas kilátópont és TV-torony, valamint a belvárosi Szent István tér között, kb. 500 méteres pályahosszal" - írják.

Gyors, látványos, környezetbarát

Arról, hogy mit lehet tudni jelen állapotában a projektről, Hollósy András alpolgármester adott bővebb tájékoztatást.

– A terveik szerint esztétikus megjelenésű, modern, kerékpártárolókkal is ellátott kabinok fognak közlekedni az állomások között – vetítette elő Hollósy András.

A libegő két megállóval fog közlekedni: egy felől ki és be lehet majd szállni a kilátónál, majd onnan tovább siklik a kabin az avasi buszpályaudvarig. A teljes menetidő nagyjából hét perc lesz, így a libegőzés válik majd a leggyorsabb tömegközlekedési formává az Avas és a belváros között. Az alpolgármester kiemelte, amellett, hogy alternatív közlekedési eszköznek szánják, a libegő egyedülálló turisztikai attrakcióként is szolgál majd a jövőben.

A kilátó és annak környéke már megújult az előző támogatási ciklusban. A horváth-tetői játszóteret és szabadidőparkot már birtokba vették a miskolciak, az anfiteátrum üzletei és a toronyban kialakított kávézó azonban még nem talált üzemeltetőre. A libegő viszont még vonzóbbá teheti a komplexumot a vállalkozók számára.

– Biztos, hogy élénkülni fog a kilátó körül a forgalom, hiszen most kicsit bonyolultan lehet megközelíteni ezt az attrakciót. A libegővel viszont egy gyorsan és könnyen elérhető, összetett élménycsomag kínálkozik majd a Miskolcra érkező turistáknak.

Nem változik a városkép

A beruházás jelenleg tervezési szakaszban van. Ennek előrehaladtával egyre több, pontos információt szolgáltat majd az önkormányzat. Azt azonban kijelentette Hollósy András, hogy igyekeznek megtalálni a legésszerűbb megoldásokat, amelyek minden miskolci számára megfelelőek lesznek.

– A projekt megvalósításához nem szükséges telkeket kisajátítani: önkormányzati területeken vezet majd a drótpálya. Arra kiemelten odafigyelünk a tervezés során, hogy minimális módon változzon a városkép, hiszen a történelmi Avas egy olyan értéke a városnak, amit védeni kell. A Szent István tér hátsó részén ki kell építenünk egy induló állomást, fent, a buszpályaudvarnál pedig lesz egy fogadóállomás. A kettő közötti pályaszakasz nem nyúlik majd túl a domboldal magasságán, hanem besimul majd a környezetbe, így nem fogja befolyásolni az avasi panorámát – emelte ki Hollósy András, aki szerint a turisták és a bevásárlásból érkező, szatyrukat cipelő avasiak számára egyaránt hasznos eszközt terveznek.

Az alpolgármester szerint még ennek az önkormányzati ciklusnak a végén, tehát 2029-ig libegő jár majd az Avasra, így teljesítve be az egykori mondás jóslatát.

Ez is érdekelhet

Ádám Attila Megasztár
„Ha ő nincs, én sem vagyok itt” – Ádám Attila szívszorító vallomása a Megasztárból
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
A borsod-abaúj-zempléni kis községből robbant be a Megasztár élő show-jába. Ádám Attila göröngyös úton jutott el idáig.
25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Elhagyott épület lángolt a belvárosban
MiskolcHavaria
A romos épület oltását már megkezdték a tűzoltók.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.