Ugrás a tartalomra

Különleges vizsgaelőadással búcsúztak a Balázs Győző Református Gimnázium végzősei

Létrehozva
Az iskola színházi táncos diákjainak színpadi vizsgaelőadása már hagyomány a MÜHA tavaszi kínálatában, csakúgy, mint a karácsonyi mese táncjátékaik.
Kép
Balázs Győző Református Gimnázium vizsgaelőadása
A Balázs Győző Református Gimnázium végzőseinek vizsgaelőadása a MŰHA-ban. Fotó: Mocsári László

Az intézmény vizsgaelőadását május 18-án, vasárnap rendezték meg a Művészetek Háza színháztermében "4 TÁNC" címmel. Az előadók a Balázs Győző Református Gimnázium végzős színházi táncos, animációs filmkészítő, grafikus és fotós diákjai voltak, akiknek ez egyben a nagyszabású vizsgaelőadásuk is. A programot az iskola alsós és felsős növendékeinek műsorszámai is gazdagították.

Preview Image
Még több fotóért kattints a képre, galéria nyílik!

Marschalkó Edit, az intézmény tánctagozatának vezetője a minap.hu érdeklődésére elmondta, az iskola életében már hagyomány, hogy a vizsgaelőadást mindig egy olyan téma köré építik fel, melyet a végzős táncosok választanak. Közölte, a végzős táncosok utolsó, érettségi utáni éve tulajdonképpen már végig a vizsgára való készülésről szól, de magára a gálaműsorra az utóbbi néhány hónapban kezdtek el intenzíven készülni.

Kép
Balázs Győző Református Gimnázium vizsgaelőadása

Az előadáson animáció filmkészítő, fotós, és grafikus növendékeik vizsgamunkái is megmutatkoznak a vetítővásznon. A közönség minden évben nagy lelkesedéssel fogadja a produkciókat, ami az egész közösségüket motiválja, hogy még magasabb színvonalon dolgozzanak. Nem véletlen, hogy az iskola végzős színházi táncos diákjainak színpadi vizsgaelőadása – akárcsak a karácsonyi mese táncjátékai – már hagyomány a MÜHA tavaszi kínálatában.

Kép
Balázs Győző Református Gimnázium vizsgaelőadása

- Mozgalmas tavaszzárás ez, hiszen április elején Sanremoban egy nemzetközi néptáncfesztiválon képviselte iskolánkat és városunkat a tánctagozat. Most pedig a négy táncos vizsgázóból ketten is felvételiznek a Táncművészeti Egyetemre, melynek első fordulóján mindketten sikeresen továbbjutottak – árulta el a szakember.

Mint megtudtuk, a képzőművészeti tagozat végzőseinek vizsgakiállítása a Feledy Házban lesz, melynek ünnepélyes megnyitóját május 22-én csütörtökön, 17.00 órától tartják.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.