Ugrás a tartalomra

Új technológiával javítja a vízvezetékeket a MIVÍZ

Létrehozva
Az úgynevezett géles, vagy zselés eljárást kedden délelőtt mutatták be a sajtó képviselőinek az Ifjúság útján.
Kép
miviz_ivovizhalozat_javitasi_munkalat_250603_web_hcs-57.jpg
Fotók: Horváth Csongor

Új, innovatív eljárást alkalmaz a város vízvezetékrendszerének javításánál a MIVÍZ Kft.. Az úgynevezett géles technológia előnye, hogy burkolatbontás nélkül, gyorsan tudja javítani a csöveken keletkezett lyukakat. A technológiát először az Avason, az Ifjúság útján alkalmazták, ezen a helyszínen mutatták be azt a sajtó képviselőinek.

Az eseményen először Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője szólt, aki kiemelten fontosnak nevezte a folyamatos, biztonságos vízszolgáltatást. „Az Avas, vagyis az ország egyik legnagyobb lakótelep nagyon megfelelő helyszín ennek az új javítási módszer a bemutatására, hiszen köztudott, hogy nagyon nagy a vízveszteség az itt futó csöveken. Jó hír, hogy ez a zselés technológia feltárások és bontások nélkül tudja megszüntetni ezeket a szivárgásokat” – mondta.

Tóth-Szántai József, Miskolc kijelentette, a huszadik században a kőolaj volt a fókuszban, a huszonegyedik viszont biztosan a vízről fog szólni.

Két feladatunk van az elkövetkezendő időszakban. Az egyik, hogy ezt a vízveszteséget a lehető leggyorsabban és a lehető leghamarabb meg tudjuk szüntetni. A másik pedig az, hogy mindezt ezzel az új technológiával tegyük, ahol lehetséges, hiszen az útfelbontások sok bosszúságot okoznak mindenkinek, ezzel pedig ezt ki tudjuk küszöbölni – tette hozzá.

Kép
miviz_ivovizhalozat_javitasi_munkalat_250603_web_hcs-22.jpg
Tóth-Szántai József, V. Németh Zsolt és Csöbör Katalin

Az eseményen jelen volt az Energiaügyi Minisztérium vízgazdálkodásért felelős államtitkára is. V. Németh Zsolt elmondta, az elmúlt években jelentős változások történtek az ország vízgazdálkodásában. Többek között létrehoztak egy fejlesztési és rekonstrukciós alapot., így a legfontosabb helyreállítások elindulhattak. Mint mondta, ezer milliárdos nagyságrendű vízközmű fejlesztés zajlott az országban az elmúlt évben.

– Ez a mostani időszak tulajdonképpen egy arany korszaka is ennek az ágazatnak. Ennek révén kiváló mutatókat tudunk felmutatni például a szennyvíz kezelés-, elvezetés tekintetében Magyarországon a háztartások nyolcvanhárom százaléka már ezzel a szolgáltatással érintett. Ezzel egyébként az európai átlag fölött vagyunk – hangoztatta a politikus hozzátéve: például Romániában, vagy Horvátországban csak harminc százalék körüli ez az arány.

Az eseményen a MIVÍZ Kft. ügyvezetője kijelentette, fontos számukra minden olyan technológia, mellyel gyorsíthatják az öreg vezetékek javítását, hiszen tavaly hatvan százalékot meghaladó vízveszteséget mértek Miskolcon. Lőrinc Ákos elmondta, jelenleg műholdas technológiával keresnek víz elfolyásokat, olyanokat, amik nem jönnek fel a felszínre, aztán különböző módszerekkel helyreállítják azokat. A kedden bemutatott géles technika előnye a gyorsasága, és az, hogy nem szükséges burkolatot bontani hozzá.

Kép
miviz_ivovizhalozat_javitasi_munkalat_250603_web_hcs-98.jpg

– Gélszerű anyagot juttatunk be a hálózatba, amely megtalálja és betömíti a korrozív lyukaknak nevezett hibahelyeket. Itt a nyomás változásból eredően indul el ez a folyamat és egy olyan szilárd halmazállapotú anyag marad a csővezetékben, ami alkalmas erre a javításra – mondta.

Az Avasi bemutatót követően a MIVÍZ tervei szerint a város több pontján is bevetik majd ezt a technológiát, azokon a helyeken, ahol szintén problémát okoz a vízszivárgás.

Címkék

Ez is érdekelhet

Újra felnőtt meccseket játszanak a Népkertben
MiskolcSport
Labdarúgás: döntött az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén (vár)megyei igazgatóságának versenybizottsága.
Augusztusban érvényüket veszítik a régi, könyv típusú személyi igazolványok
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A régi típusú, könyv formátumú, határidő nélkül érvényes személyazonosító igazolványok augusztus 3-án végleg érvényüket veszítik. Azoknak az állampolgároknak, akik ilyennel rendelkeznek, új, elektronikus személyazonosító igazolványt (eSzemélyi) kell igényelniük bármely kormányablakban.
Miskolc csatlakozott a No (Plastic) Filter nemzetközi kezdeményezéshez
MiskolcKörnyezet
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata csatlakozott a No (Plastic) Filter nemzetközi kezdeményezéshez, amelyet a holland Fair Resource Foundation indított. A kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a műanyag cigarettaszűrők okozta környezeti problémákra.
A hőség elől akár ide is elmenekülhet
MiskolcSzabadidő
A belvárosban van egy olyan hely, ahol mindenkit szeretettel látnak. A Pontközpont hétköznapi napokon attól függetlenül is nyitva tart, hogy programjuk lenne. Nőknek, gyerekeknek és apáknak is szerveznek eseményeket.