Ugrás a tartalomra

Párakapukkal és ivóvízosztással enyhítik a hőséget Miskolc több pontján

Létrehozva
Miskolc alpolgármestere osztotta meg a közösségi médiában, hogy a város számos pontján hűsítik a járókelőket párakapukkal, az ivóvízosztásba a polgármester is beszállt.
Kép
párakapu
Beindulnak a párakapuk is a hőségben. Fotó: Hollósy András Facebook

Hollósy András szerint már üzemelnek a párakapuk többek között a Centrumnál, a Villanyrendőrnél, a Szent István téren és az Újgyőri főtéren. Ezeken a helyeken zajlik az ivóvízosztás is, valamint ütemezetten megkezdték az utak locsolását. A Tiszai pályaudvaron a hőségriadó idején naponta 10 és 17 óra között osztanak palackozott vizet. Az alpolgármester felhívja a figyelmet arra, hogy egymásra is vigyázzunk a nagy hőségben.

Az ivóvízosztásba Tóth-Szántai József polgármester személyesen is beszállt, a közösségi médiában látható videója szerint. 

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, harmadfokú hőségriasztást adott ki az országos tisztifőorvos az ország egész területére kedd 0 órától június 26-a, csütörtök 24 óráig. Ezt az intézkedést várhatóan meghosszabbítják, tekintettel a hőség várható fokozódására.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.