Ugrás a tartalomra

Berobbant a nyár, ismét fokozódik a kánikula

Létrehozva
A következő egy-két napban még frissítőek lehetnek a hajnalok, majd szerdától erőteljes melegedés veszi kezdetét, ismét fokozódik a kánikula.

Csapadékra továbbra is igen kicsi az esély. Legközelebb jövő pénteken érkezhet hullámzó hidegfront, de elég bizonytalan, hogy milyen mértékű lehűlést hoz.

Döntően napos, száraz idő valószínű kevés felhővel, csapadék nélkül, de az északkeleti országrészben egy összeáramlási vonal mentén a gomolyokból néhány rövid életű zápor előfordulhat.

Napközben az északnyugati, északi szél sokfelé megélénkül, kevés helyen meg is erősödik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 35 fok között alakul, az északkeleti megyékben maradhat 30 fok alatt a csúcsérték. Késő estére általában 20 és 27 fok közé csökken a hőmérséklet – írja hétfő reggeli előrejelzésében a HungaroMet.

A pmmonitoring.hu oldal hétfő reggeli tájékoztatása szerint az egész városban jó a levegő minősége – egyedül a papírgyárnál mutat rosszabb értékeket a mérőműszer.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.