Ugrás a tartalomra

Zivatarveszély miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki

Létrehozva
Egy nyugat felől érkező hullámzó hidegfront előterében a nap első felében még kicsi eséllyel, majd elsősorban délután és kora este már nagyobb területen, nagyobb eséllyel alakulhatnak ki zivatarok, akár hevesebbek is.

Környezetükben viharos (60-80 km/h, hevesebb zivatar esetén >80 km/h) széllökés, intenzív csapadékhullás (10-25 mm, a Dunántúlon helyenként akár felhőszakadás is, >25-30 mm), illetve jégeső (~1-2 cm, elsősorban a Dunántúlon >2 cm) is előfordulhat. Este egy átmeneti lecsengés valószínűsíthető.

A csúcshőmérséklet döntően 32 és 38 fok között várható, északon, északnyugaton lehet ennél kissé hűvösebb. Késő estére 21 és 28 fok közé hűl le a levegő – írja vasárnap reggeli előrejelzésében a HungaroMet.

A korábbi napokkal ellentétben most már a Papírgyárnál is megfelelő értékeket mértek, a város többi részében pedig szokás szerint jó a levegő minősége a pmmonitoring.hu tájékoztatása szerint.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.