Ugrás a tartalomra

Hét virágszigetet alakítottak ki és tizennégy fát ültettek el Miskolc belvárosában

Létrehozva
Kedden folytatódott a virágosítás a belvárosban.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Ezúttal a Pátria-közben dolgoztak a Városgazda munkatársai. A belvárosban hét virágszigetet alakítottak ki, modern virágládákkal és a megszokottól eltérő növényekkel. A városvezetés célja, hogy modern, a 21. századi belvárosi képhez illeszkedő zöld szigeteket hozzanak létre. A növények nemcsak szépítik a belvárost, hanem hozzájárulnak ahhoz is, hogy néhány fokkal csökkentsék a hőmérsékletet.

– Nagyon szép nyári növényekkel, virágokkal díszítettük a belvárosi részt – mondta Hollósy András alpolgármester a Miskolc Ma riporterének. – Ezen kívül tizennégy helyen fogunk kiállítani páfrányfenyőket (Gingko biloba), ami szintén látványos lesz. Összesen hét ilyen virágsziget lesz a belvárosban. Bízom benne, hogy minden miskolci tetszését elnyeri majd ez a nyári intézkedésünk.

Hozzátette: szeretnének ezzel is hozzájárulni ahhoz, hogy ne csak szép zöld környezetben éljünk, de a hőmérsékletet is csökkentsék.

Preview Image
Mocsári László és Juhász Ákos képgalériája

Kasvirág (Echinacea) és évelő díszgyertya – többek között ilyen virágok kerülne a ládákba. A fogadtatás a lakosság részéről pozitív. Hortai Rita úgy vélekedett, hogy „szívet melengető”, ha egy városban minél több lehetőség nyílik a zöldítésre, virágosításra.

Ahogy arról hétfőn beszámoltunk, a Villanyrendőr buszmegállónál borostyán falakat helyeztek ki. Ha megnő és befutja az állványzatot, árnyékot ad majd a járatokra várakozóknak.

Azt is megtudtuk, hogy a kihelyezett növényeket a Városgazda munkatársai gondozzák majd. Minden nap öntözni fogják a virágokat.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.