Ugrás a tartalomra

Online ismerkedhetnek a gyógynövényekkel

Létrehozva
A tanfolyam célja, hogy a résztvevők megismerjék a hazánkban elterjedt, termesztett és vadon gyűjtött gyógynövényeket.
Kép
egyetem_gyogynovenykert_paszk_20250808-ot_13.jpg
Fotók: Osztie Tibor

Online gyógynövényismeret szakkört indított a Nemzeti Művelődési Intézet, melynek oktatóvideóit Pászk Norbert gyógynövényszakértő, a Miskolci Egyetem egyik oktatója tartja. A videókon keresztül az érdeklődők megismerkedhetnek a gyógynövények történetével, jellemzőivel, felhasználási és feldolgozási módjaival, termesztésével, valamint gyűjtésével. A szakkör anyagában nagy hangsúlyt kapnak az ismertebb hazai termesztett és gyűjtött gyógynövények és azok bemutatása.

A tananyagot Pászk Norbert húsz videóban foglalta össze. Az első négy epizód átfogó képet ad a gyógynövényekről, a további tizenhat rész pedig egy-egy konkrét növény bemutatására fókuszál.

Kép
egyetem_gyogynovenykert_paszk_20250808-ot_03.jpg

– Minden részben három vagy négy gyógynövényt mutatunk be élőben a természetben, beszélek arról, hogy hogyan termeszthetőek, hogyan gyűjthetőek, hogyan dolgozhatóak fel, illetve természetesen arról, hogy milyen gyógyhatással rendelkeznek, és mire kell figyelni esetleg a használatukkor. Szó eshet arról is akár, hogy milyen mellékhatásuk lehet, vagy milyen ellenjavallataik jelenhetnek meg ezeknek a gyógynövényeknek – mondta a szakember.

A Nemzeti Művelődési Intézet és A szakkör által indított online tanfolyam célja, hogy a résztvevők megismerjék a hazánkban elterjedt, termesztett és vadon gyűjtött gyógynövényeket. Pászk Norbert elmondta, az anyagot úgy állította össze, hogy az a kezdők számára is könnyen érthető legyen.

– Teljes mértékben elméleti tudásanyag található meg, ami nagyon-nagyon hasznos lehet akár a szakmabeliek, akár pedig a laikus érdeklődők számára, akik házilag szeretnék őket használni, és ez teljes mértékben díjmentes, a szakkör weboldalán megtalálható a gyógynövényismereti szakkör is, és ingyenes elérhetőek bárki számára az interneten keresztül – tette hozzá.

Kép
egyetem_gyogynovenykert_paszk_20250808-ot_01.jpg

A gyógynövényszakértő kiemelte, aki a szakkör elvégzése után mélyebben szeretne elmerülni a témában, jelentkezhet a Miskolci Egyetem gyógynövénytanácsadó szakirányú képzésére is, amely februárban ismét elindul.

Címkék

Ez is érdekelhet

A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.