Ugrás a tartalomra

Családtörténetből nemzetközi üzenet

Létrehozva
Történelem, trauma és személyes múlt: az Oscar-jelölt Árva rendezője, Nemes Jeles László a CineFestre is elhozta filmjét.

 

Kép
nemes_jeles_laszlo_20250913-ot_01.jpg
Nemes Jeles László. Fotó: Osztie Tibor

A vetítés után nemcsak a vászon, hanem a közönség szíve is megtelt történetekkel. Az Árva című film ugyanis nem egyszerű filmdráma: mélyen személyes alkotás, amelyben a rendező édesapjának története szolgált kiindulópontként. Bár nem minden mozzanata valóságos, mégis nagyon is igaz történet született belőle.

– Családtörténet egy érdekes kiindulópont, de igazából a film az egész 20. század gyötrelmeit és sebeit hordozza magában. Hogy ezeket, hogyan adták át a generációk egymásnak – mondta Nemes Jeles László az interjúban.

A rendező elmondása szerint az volt a célja, hogy a személyes múltból olyan történet szülessen, amely sokak számára ismerős lehet – akár saját családi emlékeken keresztül is.

Nemes Jeles László korábbi sikere

Az Oscar-jelölést szerényen, mégis büszkén fogadta a rendező. Nemes Jeles László korábban a Saul fia című filmjével már elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat, így újabb jelölése ismét bizonyítja nemzetközi elismertségét.

Bár korábban is részt vett már a miskolci CineFest-en, most újra izgatottan állt a közönség elé.

– Azt érzem, hogy itt filmet és kultúrát szerető közönség van, akik kíváncsiak és nyitottak. Nem előre ítélkeznek, hanem előbb megnézik a filmet, és aztán gondolkoznak rajta – válaszolta.

A CineFest tehát nemcsak filmekről, hanem a közös emlékezésről is szól: arról, hogy a vásznon látott történetekben mindannyian magunkra ismerhetünk. Az Árva pedig arra emlékeztetett, hogy a múlt sebei nemcsak a történelemkönyvek lapjain élnek tovább, hanem bennünk, közösségeinkben és családi emlékeinkben is – és épp ezért tudnak ma is összekapcsolni minket.

Címkék

Ez is érdekelhet

Elindult a távfűtés Miskolcon
Miskolc
A mintegy 32 ezer lakossági felhasználót környezetbarát távhővel ellátó MIHŐ Kft. a lehűlésre tekintettel október 9-én téli üzemmódba helyezte hőközpontjait.
Folytatódik az Avasi útfelújítás
Látványos megújulás – drónvideón a rendbetett avasi utak
Miskolc
Megújult az Avasi lakótelep három fontos útja: a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús. Miskolc polgármestere videóban összegezte a munkát.
Egy klasszikus vígjátékot mutattak be a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcKultúraSzabadidő
Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Erdő című vígjátékával folytatódik a Miskolci Nemzeti Színház 203. évada.
Münchenben megmutatták: Miskolc komoly gazdasági és fejlesztési lehetőségeket kínál
MiskolcGazdaság
A Bükk–Sajó Net Zero Völgy Program volt Miskolc legerősebb témája Münchenben, de az egykori DAM területének megújítási terveiről is szó esett a németországi Expo Real-on. Rakaczki Zoltán polgármesteri biztossal vontunk mérleget a szakkiállításon való miskolci megjelenésről.