Ugrás a tartalomra

Ezeket a parkolókat zárják le átmenetileg a Miskolci Piknik alatt

Létrehozva
A Bazártömb mellett az Nagy Imre utca és az Arany János utca is érintett.
Kép
Fotó: MiNap-archív/Horváth Csongor

Több belvárosi parkolót sem lesz használható ideiglenesen a Miskolci Piknik ideje alatt, szeptember 17. és 22. között – közölte szerkesztőségünkkel a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.

Ahogyan arról a délelőtt folyamán beszámoltunk, a korlátozás érinti a Városgazda üzemeltetésében lévő Bazártömb / Nagy Imre utca zúzalékos parkolót parkolót (Széchenyi utca – Szentpáli utca, valamint Régiposta utca – Kazinczy Ferenc utca közötti terület), valamint az Arany János utcán található, a Szemere Bertalan utca felé eső parkolóöblöt is (ezt pedig azért, mert a rendezvény ideje alatt az Arany János utca kétirányú lesz.

A Nagy Imre területre kiadott kedvezményes lakossági bérletek ebben az időszakban a környező díjköteles parkolókban, vagyis a Régiposta, a Horváth Lajos, a Palóczy László, a Kelemen Didák és a Szűcs Sámuel utcákon, illetve a Dr. Antall József téren használhatók fel. használhatók fel.
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.